Sztárok
Ennyi volt, elbúcsúzott a zenészlegenda
Szombaton tartotta meg utolsó fellépését Elton John. Ezzel véget ért a világkörüli koncertsorozata és visszavonult.

2018-ban jelentette be a zenész, hogy búcsúturnéba kezd, a koncertsorozat 2021-ben ért volna véget a tervek szerint, de a járvány közbeszólt – írja a Blikk.
Utolsó fellépését Svédországban tartotta, két és fél órát játszott és mintegy 23 slágerét szólaltatta meg Stockholmban.
Megnéztük mit kínál a Xiaomi egyik legolcsóbb mobilja, és azt is, hogy mit tud a nagytestvér. Kattints és nézz bele a tesztünkbe!
Jó estét, Stockholm! Hát akkor ennyi volt. Örülök, hogy Svédországban, ebben a gyönyörű országban zárhatom le a The Yellow Brick Road Farewell turnémat, szóval muszáj lesz egy jó kis bulit csinálnunk. Csapjunk is bele!
Majd a végéhez közeledve elérzékenyülve köszönte meg rajongóinak az elmúlt évtizedeket.
El sem tudjátok képzelni, ez mennyit jelentett nekem. Csodálatos karrier áll mögöttem, 52 évnyi tiszta örömzene, milyen szerencsés vagyok, hogy zenélhettem! De nélkületek most sem ülnék itt. Ti vettétek meg a kislemezeket, az albumokat és a CD-ket, és még fontosabb, hogy ti vettétek meg a koncertjegyeket és tudjátok, mennyire imádok élőben játszani. Ez volt az éltető erő számomra, és abszolút csodálatosak voltatok. Köszönöm! Sosem felejtelek el titeket. Annyi fellépésem volt, hogy is feledhetném? Ott vagytok a fejemben, a szívemben és a lelkemben
– mondta a zenész, megerősítve, hogy nem turnézik többé, viszont esetleg egy egyszeri alkalomról még szó lehet.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















