Pénteken erősen felhős vagy borult idő várható, de északon, északkeleten a nap első felében még szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőtakaró és a nap is kisüthet. Dél felől egyre többfelé lehet számítani esőre, záporra. Északkeleten a legkisebb a
Csütörtökön a vastagabb felhőzet tovább terjeszkedik észak, északnyugat felé. Az ország déli felén, kétharmadán nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, azonban az északi megyékben vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott várható a
A köd a nap első felében fokozatosan zsugorodik, feloszlik, közben dél, délkelet felől magasszintű, a déli tájak fölé vastagabb felhőzet is érkezik – írja előrejelzésében a Hungaromet. Hazánk északnyugati felén sok napsütés várható. Elszórtan
A köd, rétegfelhőzet megemelkedik, gomolyosodik, másutt gomolyfelhők képződnek, így több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk kedden – jelezte a Hungaromet. Elszórtan – nagyobb eséllyel az ország délnyugati felén – alakulhatnak ki záporok,
Március utolsó hetében is folytatódik a változékony időjárás, több hullámban kell esőre számítani, a hét közepétől gyakran lesz erős, viharos a szél. A hét elején még akár 20 Celsius-fok is lehet napközben, majd a hét további részében már jellemzően
Zivatargócok érték el hazánkat, az Időkép radarja szerint elsősorban a Dunántúli megyékben várható égi áldás. Itt követhető a zivatarok mozgása. A Hungaromet előrejelzése szerint vasárnap, a délutáni órákban a Dunántúlon (előbb a nyugati és középső
A változékony időjárás hátterében egy Nyugat-Európa fölött elhelyezkedő ciklonrendszer áll, amely nagy mennyiségű csapadékot okozott a Brit-szigeteken és az Ibériai-félszigeten. Ezzel szemben Kelet-Európát egy anticiklon uralja, így ott napos, de
Véget ér a napos, felhőtlen időjárás, mától változás várható – derül ki a Hungaromet videós előrejelzéséből. A déli, délnyugati áramlással nedves, valamint több alkalommal poros levegő érkezik fölénk, így akár saras esőre is számíthatunk
Folytatódik a talajok kora tavaszi feltöltődése – közölte a jó hírt a Hungaromet. Pénteken még marad a csaknem zavartalanul napos, száraz idő, hajnalban sokfelé fagyokkal, de -5 foknál hidegebb már csak a fagyzugokban valószínű, napközben pedig 13-18
Csütörtökön a Dunántúlon és helyenként északkeleten élénk lesz a délies szél – közölte a HungaroMet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában -8 és 0 fok között alakul. Napközben 11-16 fokra számíthatunk. Anticiklon határozza meg térségünk időjárását,