egy kis
Időjárás

Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Tiszántúlon viszont csak délutántól vastagszik meg a felhőzet – közölte a HungaroMet. Az ország északnyugati felén, kétharmadán több helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor, amely délutánra

Időjárás

Fura időnk lesz ma

  • szerző:nuus
  • 2025. 02. 25.

Éjjel az északkeleti megyékben még előfordulhat gyenge havazás, hószállingózás. Kedd estétől fordulatot vesz az időjárás, nyugat felől újra megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ekkortól a Dunántúlon néhol eső is lehet. A déli, délkeleti szelet

Felhősebb idő várható február utolsó hetében, és többfelé kell csapadékra is készülni. Az éjszakai fagyok enyhülnek: hajnalban jellemzően mínusz 5 és plusz 2 Celsius-fok várható, míg a maximum általában 10 fok körül alakul – derül ki a HungaroMet

A következő napokban kissé változékonyabbra fordul időjárásunk: több felhő érkezik fölénk, és minimálisan ugyan, de növekszik a csapadék esélye is. Számottevő csapadék nem valószínű, de a Dél-Dunántúlon hajnalban előfordulhat gyenge, vegyes

A felhőzet a Dunántúlon tovább zsugorodik, miközben kelet felé halad, és szombat reggelre már csak a Kelet-Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek. Máshol továbbra is derült időre van kilátás, csapadék sehol sem alakul ki. Főként a Fertő, Sopron és a

Pénteken nyugaton és északnyugaton gyakran lesz erősen felhős az ég, ugyanakkor számottevő csapadék sehol sem várható – közölte az Időkép. A Dunántúlon és helyenként a középső tájakon megélénkül, északnyugaton átmenetileg megerősödik a délkeleti

Csütörtökön hajnalban -15 és -5 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél alacsonyabb értékeket is előfordulhatnak. Napközben túlnyomóan napos időre számíthatunk az ország nagy részén csupán kevés fátyolfelhővel, de az északkeleti tájakon

Szerdán alig lesz felhő fölöttünk, csaknem mindenhol zavartalan napsütésben lesz részünk – közölte az Időkép. Csapadék nem várható. Legfeljebb az északkeleti csücsökben és Sopron térségében élénkülhet meg a légmozgás. A reggel nagyon hideg lesz, a

Kedden a kezdetben derült dél-dunántúli és Dunától keletre eső tájakon is fokozatosan megnövekszik a felhőzet, így általában közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás hosszabb-rövidebb napos időszakokkal – közölte a HungaroMet. Este a felhőzet

A tájékoztatás szerint a vörös kódnak két fontos célja van: egyrészt felhívja a társadalom figyelmét a rendkívüli helyzetre, másrészt a speciális eljárásrend alatt a szociális szektorban a diszpécser jelzése alapján minden intézménynek fogadnia kell

További cikkek betöltése