Pénteken túlnyomóan erősen felhős, borult idő várható, majd a déli óráktól északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, este már inkább csak a keleti vármegyékben maradhatnak felhősebb körzetek. A csapadékzóna tovább halad délkelet felé, főként az
Pénteken túlnyomóan erősen felhős vagy borult idő várható, majd a déli óráktól északnyugat felől gyorsan szakadozik, csökken a felhőzet, és este már inkább csak a keleti megyékben maradhatnak felhősebb körzetek – közölte a HungaroMet. A csapadékzóna
Csütörtökön változóan felhős idő várható a legtöbb helyen többórás napsütéssel, majd délután délnyugat felől elkezd növekedni, vastagodni a felhőzet – közölte a HungaroMet. Az esti óráktól az északnyugati tájakon már előfordulhat havazás. Az
Szerdán túlnyomóan borult időre számíthatunk, majd késő délutántól északnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet – közölte a HungaroMet. A hidegfront csapadékzónája tovább halad délkelet felé, és délután már inkább csak hazánk délkeleti felén
Marad az általában erősen felhős vagy borult idő – főként délnyugaton reggel még rossz látási viszonyokkal –, viszont a keleti területeken néhány órára kisüthet a nap, illetve késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon csökkenhet a felhőzet – közölte a
Változékonnyá válik az időjárás a jövő héten: több hullámban várható csapadék, szerdán pedig hidegfront érkezik viharos széllel, jelentős mennyiségű esővel és lehűléssel, a hegyekben havas eső, hózápor is lehet. Pénteken lesz a leghidegebb a héten,
Vasárnap a köd zsugorodik, de főleg az Észak-Alföldön, a nyugati határvidéken tartósan párás, ködös, az északkeleti tájakon borult marad az idő, másutt sok napsütésre van kilátás – írja a HungaroMet. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. A délies
A legtöbb helyen az éjszaka képződött köd lassan zsugorodik, feloszlik, de maradnak egész nap felhős, párás, ködös tájak – legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység tágabb térségében – közölte a HungaroMet. Máshol naposra fordul az idő. A ködös
Ahogy közeledünk november végéhez, Magyarország hegyvidéki régióiban, mint például a Mátra és a Bükk, már megjelenhet az első hó. A lapos régiókban, például az Alföldön és a városokban inkább esőzés várható, de az igazi tél még várat magára. A
A nap folyamán észak felől egyre több helyen szakadozhat fel a felhőzet, de főként a keleti, északkeleti országrész tartósan borult maradhat – ott elvétve előfordulhat szitálás – közölte a HungaroMet. A Dunántúl nagy részén az élénk északnyugati