egy kis
Időjárás

Mindezt a HungaroMet Zrt. közölte szombaton a honlapján. Azt írták: pénteken a Szeged belterületén lévő meteorológiai állomáson 24,5 Celsius-fok volt a levegő legalacsonyabb hőmérséklete, ami új hajnali melegrekord. Az erre a napra vonatkozó korábbi

Augusztus 17-én némileg mozgalmasabban alakul az időjárásunk, ugyanis nyugat felől nedvesebb léghullámok áramlanak fölénk. Ezért időszakosan erősen felhős is lehet az égkép, de emellett rövidebb-hosszabb napos időszakok is várhatóak – írta a

Általában közepesen felhős időre van kilátás többórás napsütéssel, de lesznek olyan tájak, ahol átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet. Záporra, zivatarra, helyenként időszakos esőre is számíthatunk bizonytalan számosságban, de akár több

Megdöbbentő számok: az elmúlt 154 év legmelegebb júliusa volt a múlt hónapunk Magyarországon. Ezen túl azonban a hetedik legszárazabb is – adta hírül a HungaroMet egy tanulmány keretében. Az elemzésből kiderült, hogy hazánkban a júliusi

A derült vagy fátyolfelhős éjszakát követően pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett napos időben lesz részünk az ország legnagyobb részén csapadék nélkül. Ugyanakkor a nyugati határ mentén, az északkeleti megyékben néhol zápor, zivatar

A nyugati téri forgóóra kijelzője szerint a napi aktuális hőmérséklet 21°C és – 37°C között alakul, a szakemberek szerint azonban ennél melegebbre is lehet számítani a következő napokban, akár a 41 fokhoz közeli hőmérsékletet is elérhetjük – derült

Fátyol- és gomolyfelhők mellett napos időben lesz részünk, csak néhol valószínű zápor, zivatar. A légmozgás többnyire gyenge marad, de zivatarok környezetében lehetnek átmenetileg erős, viharos széllökések. Délutánra 32, 38 fok közé emelkedik a

Az ország délnyugati részén már délelőtt kipattantak az első zivatarok, a délutáni, esti órákban pedig többfelé számíthatunk enyhülésre. A met.hu előrejelzése szerint estig, késő estig a Dunántúlon és kb. a Dél-Alföld térségében helyenként

A szinte felhőtlen északkeleti tájakat kivéve helyenként, estefelé – nagyobb eséllyel – a délkeleti tájakon alakulhat ki zápor, zivatar. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig

További cikkek betöltése