Erőteljes gomolyfelhő-képződés és főként keleten sok fátyolfelhő mellett többórás napsütésre számíthatunk, de a keleti határ mentén kevesebbet süthet a nap. Az Alpokalján és a Salgótarján-Szeged vonalban néhol kialakulhatnak záporok, másutt nem
Jellemzően felhős idővel indul a nap, majd északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, de keleten tovább maradhat felhősebb az idő. Délelőtt a déli és keleti megyékben lehet csapadék, később nagyjából a Salgótarján – Szeged vonal
Jellemzően felhős idővel indul a nap, majd északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, de keleten tovább maradhat felhősebb az idő. Délelőtt a déli és keleti megyékben lehet csapadék, később nagyjából a Salgótarján – Szeged vonal szélesebb
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Somogy és Zala megye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő délután. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb
A hétvégi és az azt megelőző forró időjárás után hétfőn érzékelhető hőmérsékletcsökkenés következik be, ám ettől még nem biztos, hogy fellélegezhetünk. Ugyanis hazánk középső részén kisebb, nyugati, délnyugati, valamint északkeleti harmadán nagyobb
A déli óráktól elsősorban a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon, valamint északkeleten és az Észak-Alföldön válnak kedvezővé a feltételek zivatarok kialakulásához, sőt az említett helyeken néhol heves zivatar is előfordulhat – jelezte a HungaroMet
Vasárnap napos idő várható, legfeljebb időnként kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Este ugyanakkor északnyugat felől elkezd megnövekedni a felhőzet. Csapadék napközben nem lesz, estétől viszont északnyugaton, északon néhol már zápor,
A sok napsütés mellett elsősorban az ország északkeleti harmadában lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és elsősorban ott képződhetnek záporok, zivatarok, másutt legfeljebb egy-egy helyen alakulhat ki konvektív csapadék. A zivatarokat
Helyenként egyhavi csapadék is lehullhat pénteken – figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Az ország nyugati felén lesz erre kevesebb esély. A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint a zivatarokat felhőszakadás (>25-35 mm, keleten néhol >50
Délelőtt a pára, köd megszűnik, a rétegfelhőzet szakadozik, ismét egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés a napsütés mellett. A déli óráktól újra nő a záporok, (elsősorban felhőszakadással kísért) zivatarok számossága, amelyek legkevesebb