egy kis
Belföld
Időjárás

Napsütés és zuhé várható

  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.

Csütörtökön délelőtt legkésőbb az északkeleti tájakat is elhagyja a front felhő- és csapadékrendszere, mögötte kisüt a nap, majd délnyugat felől a déli óráktól újból felhőzet-növekedés kezdődik. Ezzel együtt növekszik a csapadékhajlam, napközben

Idén először a Little Miss Hungary történetében felvidéki magyar gyermekek is részt vettek a szépségversenyen, amely a hagyományokhoz híven idén is nagyon jó hangulatban és családiasan zajlott. A felkészítő tábor ideje alatt a versenyzők részt

Az Európai Parlament által jóváhagyott új közlekedésbiztonsági szabályok között szerepel a holland ajtónyitás, vagyis a ‘dutch reach’ technika, amely a kerékpárosok védelmét szolgálja. Ez a módszer arra ösztönzi a sofőröket, hogy a bal

Justin és Taylor Vasu, döntöttek: nem vállalnak gyereket. Ehelyett évente 12-szer nyaralnak, élvezik a spontán életműködésüket és a szabadságukat. A pár, akik DINKS (dual income no kids) életmódot folytatnak, úgy vélik, hogy a gyerekvállalás

Napközben számottevő csapadék nem valószínű, késő délutántól, estétől azonban délnyugat felől a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, zápor, délnyugaton néhol zivatar is kialakulhat. A délkeleti, déli szél többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali

A hétvégén érkezett egy bejelentés a Mályi Madármentő Állomáshoz, Gelejen az egy ház tetején azonosíthatatlan tárgy van felszerelve, ami a közelben lévő gólyafészekre van irányítva. Kiderült, hogy egy ultrahangos riasztó mozgásérzékelővel, 200

  Késő délután délnyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek. A délkeleti, keleti szél többfelé lesz erős, északnyugaton időnként viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű. Via

Külföld

Meghalt Derrick felügyelő társa

  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.

Fritz békésen elaludt – erősítette meg halálhírét a német színész felesége. Fritz Wepper 24 éven keresztül játszotta Harry Kelin felügyelő szerepét, ami a világhírt is meghozta neki. A Derricken kívül A felügyelő és az Álomhajó című sorozatokban is

Hétfőn továbbra is hidegfront lesz térségünkben, ráadásul az ország középső területein erős, míg nyugaton és keleten mérsékelt ÉNY-i szél várható. Általánosságban országszerte változóan napos idő várható, helyenként azonban felhős égbolttal és

  Az északnyugati tájakon előfordulhatnak erősebben felhős időszakok. Szórványosan fordulhat elő zápor, az északnyugati és északkeleti vidékeken helyenként zivatar is kialakulhat. A nyugatias szelet időnként élénk lökések kísérhetik, de záporok,

További cikkek betöltése