A hidegfront után végre az időjárás is „rákapcsol”, és igazi nyári meleg érkezik a hétvégére. Délnyugat-Európában kánikula tombol, ennek a forró légtömegnek pedig mi is a részesei leszünk. Pénteken már sok napsütés vár ránk, bár néhol lehet egy-egy
Alapvetően gomolyfelhős, napos idő várható, de a keleti tájakon több lehet a felhő, és ott több helyen fordulhat elő zápor, zivatar, néhol eső is – derül ki a Hungaromet időjárás-előrejelzéséből. Nyugatabbra inkább csak helyenként lehet futó
Szerdán egy széteső hidegfront zavarhatja meg az egyre nyáriasabb időt, de már látható a nyár első hulláma – jelezte a Hungaromet. A hét közepén egy gyors, de nem túl markáns hidegfront vonul át az ország felett, amely elsősorban a felhőzet
A keleti tájakon gomolyosodik a felhőzet és sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett – írja a Hungaromet. Több gomolyfelhő egy keleti összeáramlás mentén képződhet, ott fordulhatnak elő záporok. Az északi, északnyugati szél élénk,
Délig még nem valószínű veszélyes időjárási jelenség, de a délutáni óráktól a nyugati és középső országrészben már számítani lehet záporokra, zivatarokra. A viharos cellákat erős széllökések (45–65 km/h), intenzív csapadék, valamint helyenként apró
Május utolsó hetében is folytatódik a jellemzően napos, gomolyfelhős idő záporokkal, zivatarokkal, a délutáni órákban akár 25 Celsius-fok is lehet – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Hétfőn a Dunántúlon és a középső tájakon
Gyereknapon természetes, hogy a játék, az öröm és a mosoly áll a középpontban. De van valami, amire legalább ennyire fontos figyelni – a gyermeki szív egészségére. A szív- és érrendszeri betegségek gyermekkorban sokszor alattomosan, tünetmentesen
Hétfőn napos-gomolyfelhős idő várható, elszórtan záporok a Dunántúlon és a középső tájakon alakulhatnak ki, helyenként zivatar is lehet. Az északnyugati szél a Dunántúlon élénk, Sopron környékén és zivatarok környezetében erős lesz. Délután 20-24
Május utolsó vasárnapján rengeteg szabadtéri program várja a gyermekes családokat. De vajon az időjárás is kedvez a rendezvényeknek? Íme a Hungaromet előrejelzése. Szombaton a Dunántúlon gomolyfelhős, napos idő lesz. Délelőtt a Duna-Tisza közén,
Lassan ráfordulunk az év legmelegebb évszakára, így ismét felmerül a kérdés: milyen nyarunk lesz? Hogyan tervezzünk? Vízparton hűsöljünk, vagy maradjunk otthon, és tartalékoljuk a szabadságunkat egy őszi, mediterrán nyaralásra? Lássuk, mit mutatnak