Pénteken még sokfelé lehet eső, zápor, zivatar és visszaesik a hőmérséklet, a tartósan csapadékos tájakon 18 Celsius-fok alatt alakulhat a hőmérséklet csúcsértéke. Szombaton már csökken a csapadék esélye és a hétvégén már jellemzően
A közeledő hidegfront előtt beindult a légkör, egyre több zivatar alakul ki. Aki szabadtéren töltené az estét érdemes gyakran rápillantani a legfrissebb veszélyjelzésre és a radarképekre – figyelmeztet a HungaroMet közösségi oldalán. Nyugat
Közepesen vagy erősen felhős ég mellett rövidebb-hosszabb napos időszakok is lesznek csütörtökön – közölte a HungaroMet. Délelőtt még csak keleten kevés helyen lehet eső, zápor. A déli óráktól kezdve azonban egyre többfelé kell záporra, zivatarra,
Tatabányán egyre komolyabb problémát okoznak a dolmányos varjak, amelyek támadó viselkedése már nemcsak ijesztgetés – állítják a helyiek. A madarak egyre gyakrabban repülnek rá a járókelőkre, miközben fenyegető hangokat hallatnak. A Komárom-Esztergom
Szerdán az északkeleti megyék kivételével elszórtan alakulhatnak ki zivatarok, amelyek környezetében erős szél, intenzív csapadék és apróbb szemű jég is előfordulhat – közölte a HungaroMet. Elsősorban a Dél-Dunántúlon a zivatarokat
Szerdán az erőteljes felhőképződés mellett északkeleten valószínű a legtöbb napsütés, azonban idővel ott is egyre vastagabb felhőtömbök zavarják azt. Többfelé várható zápor, zivatar – legkésőbb az északkeleti negyedben, arrafelé inkább csak
A Balatonnál áprilistól október végéig működik a katasztrófavédelem által üzemeltetett viharjelzőrendszer, amely segít megelőzni a baleseteket. A rendszer a viharok közeledtét fényjelzésekkel mutatja: percenként 45 villanás az elsőfokú, 90 villanás a
Általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, emellett délutántól egyre vastagabb magasszintű felhőzet vonul fel délnyugat felől. A déli órákig egy-egy gyenge zápor előfordulhat, majd délutántól délnyugat felől megnő a csapadékhajlam
Összesen kilenc megyére adta ki a figyelmeztető riasztás a HungaroMet, zivatar veszély miatt. Mint írják: Ma elsősorban az északkeleti megyékben estig elszórtan várható zivatarok kialakulása kisebb méretű (< 2 cm) jég, viharos (55-70 km/h)
Hétfőn felhőátvonulások várhatóak több-kevesebb napsütéssel és több helyen lehet zápor, főként keleten zivatarok is előfordulhatnak. Délnyugaton lehet a legkevesebb felhő és a legtöbb napsütés, arrafelé a legkisebb a csapadék esélye, majd estére