egy kis
Belföld

Délelőtt a köd, illetve rétegfelhőzet a legtöbb helyen feloszlik, északnyugat felől pedig egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet – közölte a HungaroMet. A keleti és déli tájakon ugyanakkor több maradhat a felhő. Estétől nyugat felől

Az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet csütörtökön északkeleten akár több helyen is tartósabban megmaradhat – közölte a HungaroMet. Mindeközben délkelet felől tovább növekszik, főként hazánk délkeleti felén, harmadán olykor meg is vastagszik a

Szerdán napos idő valószínű gyengén vagy közepesen felhős ég mellett – közölte a HungaroMet. Északnyugaton, északon egy-egy zápor előfordulhat, másutt nem várható csapadék. A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali

„Ma felveszem a fehér tornacipőmet, amiben 14 éve kihoztam Deményt a gyepmesteri telepről, és elkísérem a kiskutyámat az utolsó útjára. Rettenetesen elfáradt, már nem tarthatom itt tovább” – írta Magos Judit író, a vizsla gazdája a Facebook-posztban,

Az utóbbi száz évben jelentősen megváltoztak a hatékony tanulásról, a tartós tudásról vallott nézetek, hiszen évről évre egyre többet tudunk a tanulási folyamatról. Vajon hogyan lehet hozzájárulni, hogy az egyetemi hallgatók minél hatékonyabban

A fölöttünk vonuló vastag felhőzónák mellett is a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap – közölte a HungaroMet. Az ország több pontján várható záporeső, egyes helyeken akár több alkalommal is előfordulhat. Ismét erőre kap a délies irányú

Tudtad, hogy egészen 1941-ig Magyarországon is bal oldali közlekedés volt? És azt, hogy a Közúti Közlekedési Rendészeti Szabályzat (KRESZ) megalkotásával egy évvel megelőztük a mobilizációban akkor élen járó Nagy-Britanniát? A közlekedés

Időjárás

Szokatlan időjárásunk lesz ma

  • szerző:nuus
  • 2025. 01. 27.

Folytatódik a változékony, tavaszias időjárás a jövő héten is, a hét elején a délnyugati tájakon akár 20 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében kissé mérséklődik a meleg. A szél gyakran lesz élénk és szórványos eső minden nap előfordulhat –

A szombatról vasárnapra képződő köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése csökken, az Északi-középhegység tágabb környezetében tartósabban megmarad, a legtöbb helyen viszont változóan felhős időre van kilátás általában többórás napsütéssel – közölte a

Szombaton főleg az ország középső harmadán és az északi tájakon tartósan borult, párás maradhat az idő, másutt általában több-kevesebb napsütés várható – közölte a HungaroMet. Számottevő csapadék nem lesz. A Dunántúlon nagy területen megélénkül a

További cikkek betöltése