Metzker Viki büszke az alakjára, ezért mikor alkalma nyílik rá, előszeretettel mutogatja formás, kerek fenekét vagy hatalmas melleit. A DJ és egykori playmate a Playboy címlapján is szerepelt, sőt még Hugh Hefner híres villájában és Las Vegas-i
A laza beszélgetés hamar terápiás üléssé változott, amikor Csernus kerek-perec rákérdezett, miért csalta meg partnereit. Nyilván azért csaltam meg, mert nem tudtam a kihívásokra nemet mondani – mondta Hajdú. Egyszerűen tetszett a hiúságomnak, hogy
A felelőtlenség, az átbulizott éjszakák és a mának élek felfogás már a múlté. A zenész legújabb szerzeményében, amelyet gyermekei ihlették, arról énekel, mennyit változott amióta édesapa lett.
Az énekesnő sűrű időszak elé néz, ugyanis zenei karrierje mellett egyre több színházi feladata van. Juli figyel arra, hogy megteremtse az egyensúlyt, és ne kerüljön le a fókusz arról, ami igazán fontos számára.
A Junior Príma-díjas színésznő lubickol a jobbnál jobb feladatokban. Több darabban játszik, koncertezik és közben arra is odafigyel, hogy visszatöltse energiáit, hogy minél többet tudjon adni a színpadon.
A Magna Cum Laude megalakulásának 25 éves évfordulóját ünnepli, ebből az alkalomból április 20-án a Papp László Budapest Sportarénában jubileumi koncertet adnak. A zenekart most is ugyanaz a zenei világ jellemzi, mint kezdetekkor, és változatlanul az
Eszenyi négy évvel botránya után tért vissza a színházba, ám ezúttal nem színésznőként, hanem nézőként tekintette meg azt a darabot, amelyet egykor ő maga rendezett.
Victoria Beckham, Jennifer Aniston és Elizabeth Hurley ugyanarra esküsznek: almaecettel indítják a napjukat. A szer rendkívül népszerű lett a fogyókúrázok körében, és vannak, akik szerint tényleg csodát tesz.
A legendás zenekar idén ünnepli 45. születésnapját, ez alkalomból különleges, nagyszabású koncerttel készülnek. Szigeti Ferenc elárult néhány izgalmas részletet és elmesélte egyik maradandó koncertélményét is.