Az emailt elküldtük.
Az amerikai énekesnő felszólalt egy egyházi konferencián is.
A híres pár nyilvánosan felvállalta, mégsem élhetnek egymás nélkül.
Kevés ruhában láttuk már, de énekelni még nem hallottuk.
A milliárdosnő egy friss dokumentumfilmben vallja meg, hogy majdnem belehalt, annyira megbecstelenítve érezte magát.
A rapper megölelné a plasztikai sebészt, aki miatt anyukája elhunyt.
Avicii párja Tereza Kačerová modell volt, keveset lehetett tudni a kapcsolatukról.
Nina Agdal elég erős fotóval köszönt be az Instán.
A hercegi pár szokás szerint a Kensington-palota hivatalos Twitter-csatornáján jelentette be, hogyan nevezték el harmadik gyermeküket.
Eddig nem sok részlet látott napvilágot a 28 éves svéd származású művész halálának körülményeivel kapcsolatban, most azonban különös közleményt adott ki a család.
Mondhatni kiemelte a lényeget.