Egyre aggasztóbb napjainkban a Lyme-kór terjedése. Komoly aggodalomra ad okot, különösen, hogy hozzájárul az éghajlatváltozás és az orvosok gyakorta nehezen tudják azonosítani a kullancs okozta betegséget. Sue Nelson tudományos író azután kezdett
Hogy hangzik az ötlet, hogy egy évig ne csinálj semmit? Nincs munka, nincsenek e-mailek, nincs karrierépítés, nincs hajtás, teljesítmény vagy produktivitás. Sokunk számára egy ilyen gondolat egykor talán saját szorongásos rohamot váltott ki –
A kínai vámhatóságok bejelentették, hogy megkezdik az országba érkezők majomhimlő-szűrését. A közlemény szerint a következő fél évben minden országba belépőt megvizsgálnak, aki majomhimlővel érintett országból érkezik, de azt is, aki kapcsolatba
Megdöbbentő számok: az elmúlt 154 év legmelegebb júliusa volt a múlt hónapunk Magyarországon. Ezen túl azonban a hetedik legszárazabb is – adta hírül a HungaroMet egy tanulmány keretében. Az elemzésből kiderült, hogy hazánkban a júliusi
A nyugati téri forgóóra kijelzője szerint a napi aktuális hőmérséklet 21°C és – 37°C között alakul, a szakemberek szerint azonban ennél melegebbre is lehet számítani a következő napokban, akár a 41 fokhoz közeli hőmérsékletet is elérhetjük – derült
Az elmúlt hetekben egyre fokozódnak az aggályok a majomhimlő terjedése miatt, hiszen a betegség egyre halálosabb verziói terjednek át a Kongói Demokratikus Köztársaság szomszédos országaiba. A vakcinagyártók sürgősségi engedélyért folyamodhatnak a
A telefonfüggőség sok embernél öltött ijesztő méreteket. Nem kevesek számára indul azzal a reggel, hogy az éjszakai értesítéseket csekkolják, rutin TikTok-ellenőrzést tartanak, egy rakás kihagyott Instagram-történetet néznek végig – s ez csak néhány
Újra 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet hazánkban a héten – a hőség fokozódik és extrém forróságra kell számítani, ami miatt szakemberek a hőegyensúlyi veszélyekre és a hőpangásra is felhívják a figyelmet – tudatta a Meteo Klinika információi
A világ még mindig a COVID-19 járvány árnyékában él, miközben a tudósok már a következő globális egészségügyi válságra készülnek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint több mint 30 olyan kórokozó van, amelyek miatt új
A forró nyári hónapokban a rekordhőmérsékletek mellett sokan küszködnek az éjszakai pihenéssel. A melegben valóban nehéz pihenni és pihentetően aludni, a klíma éjjeli használatakor azonban fontos figyelembe venni néhány tényezőt, hogy elkerüljük az