egy kis
Egészség

Megdöbbentő számok: az elmúlt 154 év legmelegebb júliusa volt a múlt hónapunk Magyarországon. Ezen túl azonban a hetedik legszárazabb is – adta hírül a HungaroMet egy tanulmány keretében. Az elemzésből kiderült, hogy hazánkban a júliusi

A nyugati téri forgóóra kijelzője szerint a napi aktuális hőmérséklet 21°C és – 37°C között alakul, a szakemberek szerint azonban ennél melegebbre is lehet számítani a következő napokban, akár a 41 fokhoz közeli hőmérsékletet is elérhetjük – derült

Az elmúlt hetekben egyre fokozódnak az aggályok a majomhimlő terjedése miatt, hiszen a betegség egyre halálosabb verziói terjednek át a Kongói Demokratikus Köztársaság szomszédos országaiba. A vakcinagyártók sürgősségi engedélyért folyamodhatnak a

A telefonfüggőség sok embernél öltött ijesztő méreteket. Nem kevesek számára indul azzal a reggel, hogy az éjszakai értesítéseket csekkolják, rutin TikTok-ellenőrzést tartanak, egy rakás kihagyott Instagram-történetet néznek végig – s ez csak néhány

Újra 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet hazánkban a héten – a hőség fokozódik és extrém forróságra kell számítani, ami miatt szakemberek a hőegyensúlyi veszélyekre és a hőpangásra is felhívják a figyelmet – tudatta a Meteo Klinika információi

A világ még mindig a COVID-19 járvány árnyékában él, miközben a tudósok már a következő globális egészségügyi válságra készülnek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint több mint 30 olyan kórokozó van, amelyek miatt új

A forró nyári hónapokban a rekordhőmérsékletek mellett sokan küszködnek az éjszakai pihenéssel. A melegben valóban nehéz pihenni és pihentetően aludni, a klíma éjjeli használatakor azonban fontos figyelembe venni néhány tényezőt, hogy elkerüljük az

Egy-egy betegnél azonban többféle túlérzékenységi reakció is megjelenhet, ami némileg árnyalja a képet. Nyáron a különböző fűfélék, a parlagfű és a feketeüröm okozzák a legtöbb fejfájást az allergiára érzékenyeknél, létezik azonban megoldás a tünetek

Egy év alatt 160 százalékkal nőtt az Mpox-esetek (majomhimlő) száma, 19 százalékkal pedig a halálozásoké, ezért az afrikai járványügyi központ közös megoldást sürget. Az Afrikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) vezetője kijelentette

Colin Farrell fia súlyos beteg, ezért apja, alapítványt hozott létre tiszteletére. A sztár abban reménykedik, adhat segítséget a hozzájuk hasonló családoknak. Farrell 20 esztendős fia, James Angelman-szindrómában szenved, ami egy ritka neurogenetikai

További cikkek betöltése