egy kis
Állatvilág

Nyitra város az utóbbi hetekben küzd a vadon élő barna medvék aktivitásának növekedésével. A helyiek először a fákon lévő karmolásnyomokra hívták fel a figyelmet. Most a helyi kórház figyelmeztet a veszélyes állatok jelenlétére. Még nem világos, hogy

Mikuláskor csoki, húsvétkor élő – sok családban így működik a szezonális lelkesedés. A nyuszi puha, barátságos, és a gyerekszoba percek alatt ünnepi díszletté változik tőle, ám a varázslat az ünnep múltával gyorsan szertefoszlik. A nyúl viszont

Kambodzsa második legnagyobb városa eddig elsősorban a szomszédos Angkor Wat templomkomplexumáról volt ismert. Most az ország északnyugati részén található Siem Reap turisztikai városa egy igazán különleges emlékművel került világszerte a címlapokra

A nyárádszeredai tűzoltókat koradélután riasztották a két falu közötti erdős területre. A medvetámadás helyszínére a SMURD rohammentőszolgálat egyik mentőegységét, illetve brassói helikopterét is kivezényelték. A mentőorvos szerint a férfi több

Aranyos külseje ellenére ez a zseb jelentős tudományos vita tárgya. Nincs egyetértés a funkcióját illetően, de számos valószínűsíthető hipotézis létezik: Szuper hallás. A macskák hihetetlenül széles tartományban hallanak, különösen a magas

Két hét múlva kutyavásár lesz a rendőrség Dunakeszin az ORFK kiképzőtelepén – adta hírül a police.hu. Az akció a fegyveres testület szolgálati kutyái utánpótlása érdekében zajlik. Elsősorban német juhászkutya, belga juhászkutya (malinois),

A sztori azért különösen hátborzongató, mert nem mocsárban vagy tóparton bukkant fel a hüllő, hanem közvetlenül a város alatt. Az „aligátorok a csatornában” kifejezés így már nemcsak filmek és legendák kelléke – Floridában kézzel fogható

Az Ozempup egy innovatív implantátum, amely az embereknél ismert Ozempic mintájára készült. Hormonális alapon segíti a fogyást: csökkenti az étvágyat és javítja az anyagcserét. Végre egy fogyókúrás gyógyszer kutyáknak, ami nemcsak diéta és mozgás,

„A kisállat-biztosítás nem újkeletű termék, a magyar biztosítási piacon már több mint 15 éve van jelent és külföldi mintára hozták létre” – mondja Bara Ágnes, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. stratégiai és nemzetközi igazgatója. Mint kifejtette,

Milyen jó is az, amikor szép napos időben nekilendülünk és elmegyünk az állatkertbe. Igazi élmény minden korosztály számára. Szerencsére itt Magyarországon is rengeteg állatkert van, és néha bele sem gondolunk, hogy milyen ezeknek a belső működése

További cikkek betöltése