egy kis
Uncategorized

Pozitívnak és professzionálisnak minősítette szerdán a Szputnyik V európai engedélyeztetési folyamatát az orosz vakcinák forgalmazásáért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap.

Minden nyolcadik regisztrált fertőzött Montenegróban a turisták közül kerül ki – közölte az ország közegészségügyi intézete szerdán.

Rusvai Miklós víruskutató szerint bár korábban úgy tűnt, hogy októberig meg lehet úszni a begyorsulást, ehhez ma már nagy szerencse kéne.

Magyar állampolgárokból toborzott, különleges katonai feladatokra bevethető zsoldos céget alapított egy vállalkozó

Hét város szennyvizében is nő a koronavírus örökítő anyagának koncentrációja.

Érdemes megfontolni a következő oltásunkat.

A Harry Potter és a bölcsek köve első kiadásának példánya kereken nyolcvanezer fontért kelt el.

Lewis Hamilton gyakran felszólal emberi jogi ügyekben, most a magyarországi homofób törvény sem kerülte el a figyelmét.

Egy amerikai tanulmány szerint az ausztrál bozóttüzek voltak a legnagyobb hatással a klímaváltozás folyamatára tavaly.

Lisziewicz Julianna immunológus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy nincs kecmec: a harmadik oltásra mindenkinek szüksége lesz.

További cikkek betöltése