Életmód

Repülőgépen szexelne? Itt a legális alternatíva

  • Szerző:nuus
  • 2022.02.10 | 07:18

A szolgáltatás nem olcsó, 45 percre 995 dollár (310 ezer forint), ezért azonban teljes diszkréciót kapnak a párok.

A légitársaságok tiltják, hogy a járataikon szexeljenek az utasaik, bár vannak, akik megszegik a tilalmat. A Las Vegasban működő Love Cloud azonban éppen azok kedvében igyekszik járni, akik ezen törik a fejüket.

123rf

A pilóta 1 mérföld, azaz 1601 méter magasban engedélyezi a biztonsági övek kicsatolását, ezzel is utalva a Mile High Clubra, amelyet a repülés közbeni szexet kipróbálókra használnak. A kabinban az ágy mellett párnák, zene- és fényrendszer várja a párokat. A leszállás után pedig alaposan kitakarítják a repülőgépet a következő vendégek számára. A Love Cloud alapítója, Andy Johnson azért indította el a szolgáltatást, hogy „segítsen megakadályozni az emberek válását” – írja a New York Times.

Azt mondta: „Ez egy nagyszerű dolog: „Mosollyal az arcodon jössz, és még nagyobb mosollyal az arcodon távozol”.

A pilóta természetesen zajszűrő fejhallgatót visel, és a pilótafülkében marad az egész 45 perces repülés alatt, hogy az utasok nyugalmat élvezhessenek.

Van, akinek nem elég a 45 perc. Egy ilyen utas például arról számolt be a Sunnak, hogy soha életében nem öltözött fel még ilyen ilyen gyorsan, miután rövidnek bizonyult az idő. A Love Cloud rájuk gondolva hosszabb utakat is kínál:

az egyórás repülés 1095 dollárba, a 90 perces pedig 1495 dollárba kerül.

A repülés után a párok a Mile High Club VIP-kártyát kapnak ajándékba az utazás emlékére.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló