Életmód

A túl kevés alvás megbetegít, de a túl sok alvás is

  • Szerző:nuus
  • 2024.08.22 | 09:33

Az új kutatások szerint azok a páciensek, akik kevesebb mint hat órát, vagy több mint kilenc órát alszanak, nagyobb valószínűséggel szenvednek fertőzéstől, és gyakrabban igényelnek antibiotikumot. Sem a túl sok alvás, sem a túl kevés nem egészséges. A tudósok úgy vélik, hogy a megfelelő mennyiségű alvás csökkentheti a fertőzések kockázatát, és kevesebb antibiotikum használatára lehet szükség.

Egy pihentető éjszakai alvás sokféle problémára megoldást jelenthet. Most pedig a tudósok új bizonyítékokat találtak arra, hogy a jó alvás segíthet abban is, hogy kevésbé legyünk fogékonyak a fertőzésekre – írja a frontiers.com.

A Bergeni Egyetem kutatói kérdőíveket osztottak ki a háziorvosi rendelőkben, hogy felmérjék a páciensek alvásminőségét és a közelmúltban átélt fertőzéseiket. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a páciensek, akik túl sok alvás vagy épp túl kevés alvás mellett élnek, nagyobb valószínűséggel számoltak be fertőzésről. Míg azok, akik krónikus alvási problémákkal küzdöttek, gyakrabban szorultak antibiotikumos kezelésre.

„A korábbi megfigyeléses tanulmányok többsége a lakosság körében vizsgálta az alvás és a fertőzés közötti kapcsolatot” – mondta Dr. Ingeborg Forthun, a Frontiers in Psychiatry című folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. „Mi azt akartuk vizsgálni, hogy ez az összefüggés hogyan jelentkezik az alapellátásban részt vevő pácienseknél, ahol az alvási problémák előfordulása jóval magasabb, mint az általános lakosság körében.”

túl sok alvás
Forrás: Pixabay

Alvás és fertőzések: mit mutatnak a rendelői kutatások?

Már korábban is bizonyítékok álltak rendelkezésre arról, hogy az alvási problémák növelhetik a fertőzések kockázatát. Egy korábbi kutatásban például azok, akiket szándékosan fertőztek meg rinovírussal, kisebb valószínűséggel kapták el a megfázást, ha egészséges alvásról számoltak be. Az alvászavarok gyakoriak és kezelhetők, és ha sikerül, az segíthet megelőzni a fertőzéseket. Azonban a kísérleti tanulmányok nem mindig tudják teljesen visszaadni a valós életkörülményeket.

Forthun és kollégái kérdőíveket osztottak ki, azoknak, akiket előzetesen már vizsgáltak. Összesen 1,848 kérdőívet gyűjtöttek össze Norvégia-szerte. A kérdőívekben arra kérték a résztvevőket, hogy írják le alvásminőségüket. Például, hogy mennyit alszanak általában, mennyire érzik pihentetőnek az alvásukat, és mikor szeretnek aludni. Valamint hogy volt-e fertőzésük vagy használtak-e antibiotikumot az elmúlt három hónapban. A kérdőív tartalmazott egy skálát is, amely azonosítja a krónikus inszomnia eseteit.

Ez az új kutatás megerősíti, hogy az alvás mennyisége és minősége szoros összefüggésben állhat az egészségi állapotunkkal, és különösen a fertőzésekre való fogékonyságunkkal. A jövőben ez a tudás segíthet abban, hogy jobban megértsük, hogyan védekezhetünk hatékonyabban a betegségekkel szemben.

Olvass tovább a témában: A tudósok szerint ráfázol, ha a kutyáddal alszol

(via)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló