Életmód
Népbetegség volt a tuberkulózis, mégsem kötelező a védőoltás mindenhol
Március 24-én a tuberkulózis elleni küzdelem világnapját azért találták ki, hogy felhívják a figyelmet erre az egykor rettegett betegségre. A kór a mai napig nem tűnt el a Föld színéről, még mindig szedi áldozatait. Magyarországon kötelező az ellene kifejlesztett védőoltás, azonban több európai országban nem az, az USA-ban és Kanadában még soha nem is volt. Ráadásul több olyan ország is van, amelyik nem jut hozzá a vakcinához.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1982 óta minden évben március 24-én tartja a tuberkulózis elleni küzdelem világnapját, emlékezve arra, hogy 1882-ben ezen a napon jelentette be Robert Koch berlini előadásán a tuberkulózist okozó baktérium felfedezését. Bár gondolhatják, hogy a tbc a múlt betegsége, a valóságban ma is sokan veszítik életét – fogalmaz a Ragezze.hu.

A tuberkulózis elleni küzdelemben súlyos problémákat okoz a gyógyszerekhez való hozzáférés hiánya, ami kilenc országban okoz komoly fennakadásokat a kezelésekben. A nemzetközi egészségügyi szervezetek szerint több mint két tucat országban is „bénító összeomlás” fenyeget a tbc elleni harcban, mivel a globális egészségügyi segélyek csökkenése veszélyezteti a betegség felszámolására tett erőfeszítéseket. A WHO szerint a „drasztikus és hirtelen” megszorítások a világ legveszélyesebb fertőző betegségének terjedéséhez vezethetnek, évente több mint egymillió halálesetet okozva
A pénzügyi támogatás csökkentése már 27 országot érint, főként Afrikában, Délkelet-Ázsiában és a Csendes-óceán nyugati részén. Ez a tbc-ellenes szolgáltatások személyzetének hiányához, a diagnosztikai programok megszakadásához és a betegségek felügyeletének veszélyeztetéséhez vezet. A kezelés korai leállítása pedig lehetővé teszi a tbc-baktériumok számára, hogy rezisztenssé váljanak a gyógyszerekkel szemben, ami tovább nehezíti a betegség leküzdését.
Tudj meg mindent erről a rettegett kórról a Ragazze oldalán.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















