Életmód
Ezért nem szabad soha fehérneműben aludnod – Főleg nem nyáron
Egy aneszteziológus szerint az ágyban nem szabad alsóneműt viselni, főleg nyáron. Ez az oka...
Pizsamában, alsóban, fehérneműben alszol vagy meztelenül? Természetesen ez minden esetben egyéni preferencia kérdése, de a döntésnek sajnos van egészségügyi vonzata is. Egy aneszteziológus szerint van egy szabály, amit be kell tartani, ha arról van szó, hogy mit viselsz alvás közben. A spanyolországi Dr. David Callejo, aneszteziológus arra buzdítja az embereket, hogy alsónemű nélkül aludjanak. A TikTokon nemrég megosztott videóban elmondta: „Alsónemű nélkül aludni jót tesz az egészségnek. Segíthet megelőzni a fertőzéseket.”

Hogyan?
A nyár beköszöntével sokan változtatnak az alvási szokásokon, hogy minden egyszerűbb legyen. Magyarországon eddig három hőhullám volt, és sokan talán azon gondolkodnak, hogy alsóneműben vagy anélkül aludjanak-e. Egy egészségügyi szakértő szerint az alsónemű nélküli alvásnak valójában egészségügyi előnyei lehetnek. Az aneszteziológus szerint ez mind a férfiakra, mind a nőkre igaz, de mindkét nem esetében más okokból. Elmondása szerint „a heréknek körülbelül két fokkal a testhőmérséklet alatt kell lenniük, hogy megfelelően működjenek”. Az orvos szerint a szűk alsónemű viselése éjszaka megemelheti az intim terület hőmérsékletét, ami hatással lehet a reproduktív egészségre.
„Az alsónemű nélküli alvás segít a heréknek távol maradni a testtől, hűvösnek maradni és teljes kapacitással működni” – tette hozzá.
És a nők?
A nők esetében azt állítja, hogy bugyi nélkül aludni „csökkenti a nedvességet és a dörzsölődést az intim területen”, ami segíthet megelőzni olyan fertőzéseket, mint a candidiasis vagy a bakteriális vaginosis, mivel jobban fenntartja a hüvelyi flóra természetes egyensúlyát. „A cél az, hogy a test lélegezni tudjon” – állítja Callejo. Bár nincs általános szabály, és mindenki úgy alszik, ahogy szeret, orvosi bizonyítékok támasztják alá, hogy éjszaka előnyös a bőr felszabadítása, főleg nyáron.
Eltérnek a vélemények
Ami az alsónemű viselését illeti alvás közben, úgy tűnik, hogy az egészségügyi szakemberek között eltérőek a vélemények. Dr. Sherry Ross, nőgyógyász szerint „nincs helyes vagy helytelen válasz arra, hogy alsóneműben aludjunk-e vagy sem, ez kizárólag személyes preferenciák kérdése. Például, ha valakinek sok hüvelyváladéka van, akkor érdemes alsóneműben aludnia. A férfiak pedig kényelmetlenséget érezhetnek, ha alsónemű nélkül alszanak, mert alvás közben forgolódnak, és a combjaik nyomást gyakorolnak rájuk. Emellett, ha nem viselünk alsóneműt, akkor lehet, hogy gyakrabban kell lepedőt mosni.
Eközben Dr. Joshua Zeichner, a New York-i Mount Sinai Kórház bőrgyógyászati tanszékének docense a HuffPostnak elmondta: „A koszos fehérneműben való alvás bőrirritációt vagy akár fertőzéseket is okozhat.”
Forrás: Mirror
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















