Hiába diétázol, nem mozdul a mérleg? Ez állhat a háttérben!

Hogyan definiálható a hormonális egyensúly szerepe a fogyásban?

Az anyagcsere-alapállapot intenzitásának szabályozásában kulcsszerepet játszik a hormonrendszer. Két meghatározó tényező emelkedik ki ezen a téren: az egyik a pajzsmirigy működése, a másik pedig a sejtek inzulinérzékenysége. Amennyiben e két rendszer egyensúlya megbomlik, az sajnos gyakran a testsúly növekedéséhez, akár tartós túlsúlyhoz is vezethet.

Melyek azok a leggyakoribb hormonális problémák nők és férfiak esetében, amelyek számottevően befolyásolhatják a fogyás sikerét?

A COVID megjelenését követően egyre gyakoribbá vált a pajzsmirigygyulladásból eredő pajzsmirigy-alulműködés, amely ma már az egyik vezető hormonális oka a testsúlygyarapodásnak. Emellett kiemelkedő szerepe van az inzulinrezisztenciának, illetve azoknak a cukorbetegséget megelőző anyagcsere-állapotoknak, amelyek kialakulásában a mozgásszegény életmód, a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása, a helytelen táplálkozás, a krónikus stressz és az alvászavarok is döntő tényezők.

Ritkább esetekben a túlsúly hátterében más, súlyosabb hormonális betegségek is állhatnak, például az agyalapi mirigyet vagy a mellékvesét érintő daganatos elváltozások, ám ezek előfordulása jóval csekélyebb az előbb említett rendellenességekhez képest.

Milyen vizsgálatok javasoltak elvégezni hormonális eredetű elhízás esetén?

Az első és legfontosabb lépés a pajzsmirigy működésének ismerete. Sajnos a háziorvosoknak nincs lehetőségük a teljes körű kivizsgálásra, mivel általában csak a TSH-szintet vizsgálják (ez a thyroid stimulating hormone, azaz a pajzsmirigyet serkentő hormon, amely az agyalapi mirigyben termelődik). Ez az az érték, amelyet a háziorvosi praxisban rutinszerűen ellenőriznek. Amennyiben a TSH eltér a referenciatartománytól, akkor történik meg TB-alapon a pajzsmirigy által termelt hormonok, a szabad T4 és szabad T3 szintek vizsgálata.

Magánorvosi kivizsgálás során természetesen lehetőség van ennél részletesebb elemzésre is. Személy szerint – mivel nagyon gyakran kapcsolódnak autoimmun megbetegedések áteresztő bél szindrómához – autoimmun markereket is vizsgáltatni szoktam.

A cukorterhelés vizsgálata azért lényeges, mert a cukorbetegséget megelőző anyagcsere-állapotokban jellemzően nem a vércukorszint emelkedik meg először, hanem magas inzulinszintek figyelhetők meg. Az inzulinról tudni kell, hogy egy IGF-1 (inzulinszerű növekedési faktor) receptoron keresztül fejti ki hatását, amely nemcsak a túlsúly kialakulásában játszik szerepet, hanem károsíthatja az érrendszert, és bizonyos bélrendszeri daganatok előfordulását is fokozhatja.

Ideje lenne az orvosi szemléletváltásnak is: a cukorcentrikus megközelítés helyett érdemes lenne inzulincentrikus szemléletet követni. Ez azt jelentené, hogy nem kellene megvárni, míg a vércukorérték kórosan megemelkedik, hanem már a magas inzulinszintek megjelenésekor el kellene kezdeni az életmódterápiát. Ez pedig diétás oktatásból, mozgásterápiából és az alvási szokások rendezéséből állna. Így nemcsak a cukorbetegséggel, a magas vérnyomással, az érrendszeri szövődményekkel, hanem – mivel az inzulinrezisztencia az agyszövetet is érinti – a demencia kialakulásának kockázata is jelentősen csökkenthető. Amerikai kutatók szerint a demencia ma már a 3. típusú cukorbetegség kategóriájába sorolható.

Milyen idegrendszeri tünetek utalhatnak anyagcserezavarra, például inzulinrezisztenciára?

Ez egy rendszerszintű betegség. Azért szeretem a hivatásomat, mert úgy gondolom, hogy az anyagcsere mindenhol jelen van – minden szerv működéséhez elengedhetetlen. Ahhoz, hogy egy szerv megfelelően működjön, energiára van szüksége, ezt az energiát pedig vércukor formájában kapja meg. Ha bármely szövet energetikai ellátottsága zavart szenved, az előbb-utóbb tünetekhez vezet – attól függően, hogy melyik szerv érintett.

Ennek gyakori megjelenési formája, ha az agyszövet az érintett: ebben az esetben a memóriafunkció romlása jelentkezhet. Nagyon sok betegem így szembesül azzal, hogy inzulinrezisztenciában szenved – például úgynevezett „kajakómát” él meg. Ez azt jelenti, hogy egy magas glikémiás indexű, gyorsan felszívódó szénhidrátokat tartalmazó, kiadósabb ebéd után megpróbál visszaülni dolgozni, de képtelen rá, mert hirtelen olyan mértékű álmosság és fáradtság tör rá, hogy nem tud koncentrálni. Ennek hátterében az áll, hogy a vércukorszint hirtelen ingadozni kezd – hegyeket és völgyeket jár be.

Ez már egy korai jel, de sok betegem számol be ennél is árulkodóbb tünetekről: például arról, hogy ködösebbé válik a tudata, látászavart tapasztal, vagy nehezebben artikulál. Az ilyen idegrendszeri tünetek mögött mindig meg kell keresni a kiváltó okot. Ezek nem minden esetben keringési problémák, – nem feltétlenül stroke vagy átmeneti agyi keringészavar áll a háttérben – sokszor a szénhidrát-anyagcsere zavara a valódi ok.

Miért fontos, hogy ne csak a testsúlyunk alapján ítéljük meg magunkat, hogy elhíztunk-e?

A legfontosabb először is eloszlatni  a tévhitet, hogy a testsúly önmagában megbízható mércéje lenne az elhízottság mértékének. Az izomszövet sűrűbb, mint a zsír, ezért például egy izmos sportoló a testtömegindex (BMI) alapján túlsúlyosnak számíthat, miközben valójában kiváló egészségi állapotban van. A lényeg tehát nem a testsúly, hanem a testzsírszázalék.

Ma már szerencsére elérhetők olyan otthoni eszközök – például okosmérlegek -, amelyek nemcsak a testtömeget mérik, hanem a testösszetételt is képesek elemezni, megmutatva, hogy mennyi a zsír aránya a testben. Ez különösen fontos, hiszen nem mindegy, hogy a fogyás során izmot vagy zsírt veszítünk.

Ugyanilyen hasznos, ha visszanyúlunk a jól bevált centiméter szalaghoz is. A derékkörfogat rendszeres mérése – különösen az úgynevezett almatípusú, hasi elhízás esetén – sokkal pontosabban mutatja az egészségügyi kockázatokat, mint önmagában a mérleg. Ráadásul a körfogatcsökkenés látványosabb és motiválóbb visszajelzést ad, különösen fogyókúra idején.

Melyek a leggyakoribb hibák, amiket a hormonális fogyással elkövetnek az emberek?

Az egyik leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek, hogy éhezni kezdenek. Ilyenkor a szervezet vészüzemmódba kapcsol: érzékeli az energiahányt, és azonnal csökkenteni kezdi az alapanyagcsere sebességét. Ez egy tipikus zsákutca. Rövid távon ugyan hozhat némi változást, de hosszú távon sem az egészség, sem a testösszetétel megőrzése szempontjából nem tekinthető fenntartható vagy hatékony megoldásnak.

Józan ésszel is belátható: ha valakinek megfelelő izomtömege van, az izom nemcsak raktározni tudja a cukrot, hanem energiaforrásként is hasznosítja. Ha ezt az izomszövetet aktiváljuk, az a lehető legjobb „diéta”. Mégis, a mai nők jelentős része tart a súlyzós edzéstől, attól félve, hogy férfias testalkata lesz vagy „megvastagszik” – ez azonban nem igaz.

Tudni kell, hogy az izomsejtekben találhatók az ún. mitokondriumok, amelyek az adenozin-trifoszfát (ATP) nevű molekulát, vagyis a sejtek energiáját termelik. Minél több izomtömeggel rendelkezünk, annál több mitokondrium működik a szervezetünkben, és ezáltal az anyagcserénk is hatékonyabban működik. Ez segít abban, hogy a szervezet a raktározó üzemmódból – amely túlsúlyhoz vezet – átálljon energiafelhasználó üzemmódra, ami a zsírszövet csökkenését eredményezi.

Ezért egy jól felépített fogyókúrás terápiás terv nem állhat pusztán a makrotápanyagok meghatározásából – ezzel párhuzamosan a mozgásterápia beépítése is elengedhetetlen.

Van azonban egy harmadik, gyakran alulértékelt tényező: az alvás minősége. Az, hogy este lefekszünk és reggel felébredünk, még nem jelenti azt, hogy pihentető alvásban volt részünk. Ma már könnyen hozzáférhetők olyan eszközök – okosórák, alvásmonitorok –, amelyek képesek mérni az összalvás idejét, a REM- és mélyalvási fázisok hosszát.

Ez különösen fontos, mert az agyszövet nem rendelkezik nyirokkeringéssel, így annak „tisztítása” csak a mélyalvás során történik. Ha valaki reggel fáradtan ébred, gyakran kiderül: bár 7–8 órát aludt, ebből a mélyalvás csak 20 percet tett ki – vagyis az agy nem tudott regenerálódni.

Ráadásul az agyszövetben találhatók a hormonális szabályozás kulcsszervei: a hipotalamusz és az agyalapi mirigy. Innen indulnak azok a hormonális utasítások, amelyek szabályozzák a pajzsmirigy, a mellékvese, a petefészkek (nőknél) vagy a herék (férfiaknál) működését. Ha a rendszer kiindulópontja nem működik megfelelően, az egész hormonális tengely zavart szenved.

Ezért a mai világban az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás mellett legalább akkora hangsúlyt kellene fektetni az alvás minőségének javítására is.

Miért érdemes a természetben mozogni?

A testünk úgy működik, hogy a teljes mozgási láncolatot – szakszóval a kinetikus láncot – egyszerre aktiválja. Ez rendkívül komplex terhelést és sokrétű mozgásformát jelent. Éppen ezért különösen hasznosak a szabadtéri mozgásformák: minél többféle inger éri a testet mozgás közben, annál intenzívebb az energiafelhasználás.

Aki nyitott szemmel jár, biztosan észrevette, hogy egyre több túracipő készül „mezítlábas” kialakítással. Természetesen senki nem indul el ténylegesen mezítláb túrázni az erdőben, de a gyártók már felismerték, hogy a talpon keresztül érkező ingerek – például a talaj egyenetlenségei – serkentik az egyensúlyérzékelést, aktiválják a legkisebb izomcsoportokat is, és hatékonyabb energiafelhasználást eredményeznek. Ez nemcsak a testösszetétel optimalizálása szempontjából előnyös, hanem a szöveti minőség megőrzésében is kulcsszerepet játszik.

A hosszú, egészséges élet – ahogy manapság mondják: longevity – alapja, hogy a szöveteink minőségét megőrizzük és rendszeresen használjuk őket. Én még abban az orvosi szemléletben nőttem fel, ahol édesapám – gyermeksebész volt – és az egyetemi tanáraim is azt tanították: amit nem használunk, az sorvadni kezd. Ha egy izmot vagy ízületet nem mozgatunk, az leépül, elhasználódik – és ez bizony nem visszafordítható folyamat.

Ezért is bátorítok mindenkit: ha nincs lehetősége edzőteremre vagy személyi edzőre, az sem baj. Elég, ha felhúzza a túracipőt, és elindul a természetbe. A szabadtéri mozgás során különféle környezeti hatások – mint a napfény, hőmérséklet-változás, eső vagy szél – alkalmazkodásra késztetik a szervezet minden rendszerét. Ezzel nemcsak a testünket eddzük, hanem egész működését komplex módon támogatjuk.

Milyen első lépést javasol azoknak, akik gyanítják, hogy hormonális akadály miatt nem fogynak?

Úgy gondolom, ha valaki azon gondolkodik, hogy az állami vagy a magánellátást vegye-e igénybe, érdemes tisztában lenni a két rendszer működésével. Az állami rendszerben elsőként a háziorvoshoz kell fordulni, aki fizikális vizsgálatot végez, felveszi a kórtörténetet, majd laborvizsgálatra ad beutalót. Ennek eredményei alapján derülhet ki, hogy fennáll-e valamilyen probléma. Amennyiben a leletek eltérést mutatnak, és a helyzet meghaladja a háziorvosi kompetenciát, a beteget szakorvoshoz irányítják tovább – például obezitológushoz, aki a túlsúllyal foglalkozik, vagy endokrinológushoz, aki hormonális eltéréseket kezel.

Ugyanakkor ma már a magánszektorban is egyre több olyan klinika működik, amely kifejezetten a testsúlyproblémák komplex kivizsgálására és kezelésére specializálódott. Fontos kiemelni, hogy nemcsak túlsúlyos emberekről beszélünk: számos olyan páciens is van, aki normál testalkatú vagy akár kifejezetten sovány, mégis problémái vannak a hízással, izomtömeg-növeléssel, vagy sportteljesítményének optimalizálásával. Ezek a problémák ugyanúgy beletartoznak a testsúlyszabályozás témakörébe, és ezekkel is foglalkoznak ezek a specializált magánrendelők.

Mit üzenne azoknak, akik már mindent kipróbáltak, de mégsem sikerül lefogyniuk?

Elsőként érdemes elgondolkodni azon, hogy mi a helyzet a bélfallal és annak működésével – ez ugyanis napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási területe. A tapasztalat azt mutatja, hogy táplálékintoleranciák vagy az ún. áteresztő bél szindróma esetén gyakran olyan bél-agy tengelyzavar alakul ki, amelyben a betegek hiába tesznek meg mindent, nem tapasztalnak javulást. Ilyenkor érdemes lehet ebbe az irányba elindulni.

A sérült bélnyálkahártya ugyanis számos olyan fehérjét termel, amelyek befolyásolják az étvágyat, az energia-háztartást és még az alvást is. Ezért különösen fontos, hogy ismerjük a bélflóra – azaz a mikrobiom – aktuális állapotát, valamint a bélfal funkcionális működését. Ezeknek a tényezőknek a feltérképezése sok esetben megkerülhetetlen a tartós életmódváltás vagy fogyás szempontjából.

Emellett – ahogy korábban is említettem – az alvás minőségének vizsgálatát is mindig javasolni szoktam.

Olvass még több hasznos cikket Egészség rovatunkban!