Gasztró
Egy kis New Yorki kávézó szerint a Starbucks tőlük nyúlta az unikornisos italt
A Frappuccino mégsem volna olyan eredeti ötlet?
Jogi vita kerekedhet a Starbucks pazar színekben úszó kávékülönlegessége körül: a The End névre hallgató New Yorki kávézó ugyanis azt a saját kreálmányának tartja. A brooklyni üzlet még januárban keltett világszerte feltűnést sszemkápráztató lattéjával, melyet melegen szervíroznak, és kávét egyáltalán nem tartalmaz. Gyömbért, citromot és kókusztejet ellenben igen, plusz E3 élő kék-zöld algát – számol be a Mashable.
Azt mondanunk sem kell, hogy a Starbucks Unicorn Frappuccino ezek közül egyik összetevőt sem tartalmazza. Ami a The End-eseknek fáj, az az, hogy a két ital külleme túlzottan hasonlít egymásra. A ragyogó színekben mondjuk van valami: a rózsaszín és a kék dominál. Szerintük a világcég lekoppintotta az unikornisos lattéjukat, melyet egyébként le is védettek, még januárban.
A Starbucks persze hárít: szerintük a vádaskodás alaptalan. Bár mindannyiunkban ott van az, hogy egy gigacég oldalára nem szívesen állunk, de ebben most egyet kell hogy értsünk velük. Nehéz ugyanis elhinni, hogy egy ekkora vállalat egy apró kávézótól lovasít meg egy italt és ehhez kanyarítja a marketing kampányt.
Az italok egyébként teljesen más összetételűek: míg a Starbucksé csak túlcsordulóan cukros, addig a The End terméke egy minden ízében (alga!) természetes energiabomba. Ebből adódóan két, teljesen eltérő közönséget is céloznak. Ha a bio-jellegű lattéra vágysz, mondjuk egy jóleső jóga óra után, hogy fenntartsd a kellemes vibrációdat, akkor a kézműves verzió után fogsz menni; ha viszont edzés után a frapuccinót választod, akkor egyből egy jó adag bűntudatot is beszerzel.
A legjobb lenne, ha a mostanában a boldogsággal összekapcsolt, mesebeli lények és híveik is jól megférnének egymás mellett.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















