Koronavírus

A víruskutató szerint a következő napokban tetőzik a covid

  • Szerző:nuus
  • 2021.03.29 | 12:18

Itt az idő újra bezárkózni?

Fotó: MTI/Mészáros János

Rusvai Miklós víruskutató a legutóbbi szennyvízadatok alapján úgy értékelte, hogy „jelenleg a járvány csúcsán, vagy annak közelében járunk”. Kitért arra is, hogy a jelenlegi súlyos helyzetért a brit vírusmutáns a felelős, amely decemberben kerülhetett az országba, és januárban elterjedt. Február óta ez a brit variáns vált a dominánssá. Beszélt arról is: más járványoknál is megfigyelhető, hogy a vírusmutánsok erősebbek, hatásaik súlyosabbak, mint az eredeti vírusnál.

Felhívta a figyelmet arra is: az immunizáltság – fertőzöttség vagy oltás révén – a betegség súlyos lefolyásától véd meg. Ez azt jelenti, hogy akik már átestek a betegségen vagy már megkapták az oltást, sokkal kisebb fertőzésveszélyt jelentenek a környezetükre, kisebb az esélye, hogy terjesszék a vírust.

Rusvai Miklós szerint az egyetlen kiút a járványhelyzetből a nyájimmunitás minél előbbi elérése. A víruskutató véleménye szerint, ha ilyen ütemben haladnak az oltások, valóban „szabad nyarunk lehet”.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Üzlet
Erre való a miniCasco
  • szerző:nuus
  • 2025. 11. 30.