Uncategorized

Megszólalt a Pfizer – ez mindent megváltoztathat

  • Szerző:nuus
  • 2021.09.16 | 20:18
  • trendindex: 19

Az amerikai járványügy és gyógyszerhatóság emberei mellett részt vesznek egy tanácskozáson izraeli, brit szakemberek és a Pfizer kutatói is.

Elárulta a Pfizer: ezért nő a vakcinájukkal oltott fertőzöttek száma

Az amerikai gyógyszerügynökség által közölt információk szerint pénteken több kutató is megosztja tapasztalatait egy panelbeszélgetés keretében, az amerikai járványügy és gyógyszerhatóság emberei mellett részt vesznek a tanácskozáson izraeli, brit szakemberek és a Pfizer kutatói is.

Az FDA oldalán közzétett előzetes prezentációban a Pfizer utal arra, hogy a való életből vett adatok szerint az USA-ba és Izraelben is nő azok körében a koronavírus-fertőzöttek száma, akiket korábban oltottak be a vakcinákkal.

A védelem csökkenése a Pfizer szerint azzal függ össze, hogy a vakcinák kiváltotta immunválasz az idő előrehaladásával egyre csökken, nem pedig a delta variánssal.

Az izraeli szakértők a program szerint az emlékeztető oltások és azok hatékonysága kapcsán fognak megosztani fontos információkat, a Bristol Egyetem egyik professzora pedig a való életből vett adatok alapján elemzi ki a vakcinák hatékonyságát.

A Pfizer előzetes anyaga szerint a harmadik oltás különösen hatékonyan vizsgázik olyan területeken, ahol a delta variáns dominánssá vált – legalábbis ezt mutatják az izraeli adatok:

a 60 éven felülieknek adott emlékeztető oltás 86%-ban bizonyult hatékonynak a koronavírussal való megfertőződéssel szemben, legalább egy héttel annak beadását követően.

A gyártó emellett kitért az emlékeztető oltás kapcsán végzett, utolsó fázisban járó vizsgálatokra is, amelyekbe 300 embert vontak be. Ezek azt mutatják, hogy egy harmadik dózis megemelte a vér antitestjeinek számát.

Egy hónappal a harmadik oltás beadását követően az antitestek szintje több mint háromszorosa annak a szintnek, amelyet a második dózis beadását követő egy hónappal mértek.

Mindemellett az adatok egyelőre azt mutatják, a harmadik oltás nem okozott semmilyen váratlan mellékhatást sem az oltottak körében.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Autó
Átadták az első debreceni BMW-t
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 05.
Kultúra
A kreatív írás nem varázslat
  • szerző:nuus
  • 2026. 03. 17.