Koronavírus

Virológus: „rosszabb a helyzet, mint gondoltuk” – nem úgy működnek az oltások, ahogy remélték

  • Szerző:nuus
  • 2021.11.04 | 17:18
  • trendindex: 20

Korábban úgy látszott, hogy az oltással meg lehet állítani a járvány terjedését, de most az látszik, hogy aki felvette az oltást, nem lesz súlyos beteg, ugyanakkor megfertőződhet, és továbbadhatja a fertőzést – mondta el Pusztai Erzsébet infektológus az ATV műsorában.

A csütörtök reggeli adatok szerint megduplázódott az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma: 6268 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 101 főre emelkedett.

„Rosszabb a helyzet, mint amit én feltételeztem. Az oltás megakadályozza a súlyossá válást az esetek elsöprő esetében, ugyanakkor nem akadályozza meg azt, hogy aki oltott, megfertőződjön és tovább is adja a fertőzést”

mondta el a műsorban Pusztai Erzsébet. Hozzátette azt is, hogy éppen ezért az oltás nem fogja megállítani a járványt. Pusztai szerint éppen ezért a járványt lassítani a maszkhordással, a távolságtartással és a korai kezeléssel lehetne. Hangsúlyozta, hogy minden gyanús esetben tesztelni kellene és pozitivitás esetén azonnal be kellene indítani a kezelést.

Forrás: Propeller.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló