Lélek

Mégis mi a jó eget csináltak az emberek az internetezés előtt?

  • Szerző:nuus
  • 2019.08.07 | 06:46

Leah McLaren szerint a digitális bvándorlók még rácsodálkoztak a világra.

A ’70-es évek végén születettek azok, akiknek még az internet térhódítása előtt volt szerencséjük felnőni. Később már senki sem vonhatta ki magát teljesen a technológia hatása alól. A társadalomkutatók az X-generációt hívják az Utolsó Ártatlanoknak, ugyanis ők azok, akik még rácsodálkozhattak a világra. Szüleik papír-lapon intézték ügyes-bajos dolgaikat, mindennek tervezhető folyamata volt, és a (vonalas) telefonon sem lógtak órákat.

Most viszont állandó a változás, semmit sem tudunk előre megjósolni, és már azok is elfelejtik lassan, hogy milyen volt az élet a világháló nélkül, akik évtizedeket töltöttek a virtuális tértől távol. A big data korszaka előtt bakelit lemezeket is lehetett fő tevékenységként, ráérősen hallgatni, ami most abszurdnak hat már.

via GIPHY

Angliában 2019 őszére tervezik parlament elé vinni azt a digitális szabályozásra vonatkozó javaslatot, mely a gyerekek képernyő előtt töltött idejét rögzítené. A kicsiket célzó alkalmazások tartalmi és dizájn-regulázása mellett a játékok és platformok arculata is változhat. A manipulatív algoritmusok, jutalmazással a gyerek figyelmét odatapasztó app-ok is megvizsgálásra kerülnek, majd indokolt esetben a betiltásukra is számíthatunk.

via GIPHY

Elizabeth Denham, brit informatikai biztos szerint az X-generáció volt az utolsó, mely még nem a digitális kultúra bűvöletében nőtt fel. A vancouveri szerző, Michael Harris egyenesen digitális bevándorlóknak nevezi ezt a korosztályt. Denham azt szeretné, ha az internet a gyerek kreativitásának és tanulmányainak elősegítő eszköze lenne elsősorban, nem pedig egy folyamatos káosz, ami reménytelenül elnyeli a szemünk fényét.

via GIPHY

Hol van már a felhő-nézegetés a réten, vagy a könnyen letehető Commodore 64-es játék? Most a Minecraft valamelyik világa fél napokra is behúzza a srácokat, főleg egy esős délutánon. Az elveszett ártatlanság nyomába ered az idegtudomány és a cyber-pszichológia is: milyen lenyomatot hagy, és változásokat hoz a digitális forradalom? Unatkoztak és semmittevők voltak az elődök? Inkább voltak szegények, sok baráttal, mint gazdagok, tök egyedül?

Egész nap ki sem mozdulnék, csak Fortnite-oznék, meg a YouTube-on lógnék, online haverokkal.

hallani olykor kisiskolásoktól.

via GIPHY

MRI-vizsgálatokat végző és a visekedést is tanulmányozó, nemzetközi kutatócsoport állapította meg nemrégiben, hogy a túlzásba vitt internet-használat a kognitív területen okozhat elváltozásokat. A figyelem mértéke, a memória és a szociális készségek is módosulhatnak, méghozzá hosszú távon.

James Williams egyenesen

figyelem-gazdaságról

beszél, az oxfordi filozófus a digitális etikába ásta bele magát. A személyes céljainkat és a szabad akaratunkat áldozzuk be a technológia oltárán.

A csata a figyelmünkért folyik. Hogy képesek vagyunk-e kézben tartani azt, hogyan éljük az életünket.

A mai gyerekek ritkán élhetik azt meg, hogy egyedül maradjanak a gondolataikkal. Mondjuk szofisztikáltabb szórakozási módokat találnak, mint elődeik, de kimaradnak nekik azok az üres, lusta, akár melankolikus órák, amit a korábbiak a mezőn heverészve tölthettek. Hogy érzik-e ennek hiányát, azt nem tudni. Talán sosem próbáltak így henyélni, vagy a fantáziájukat szabadjára engedni.

via GIPHY

Ezek a nem különösebb élményként induló, álmodozással telt órák hozták el az igazi rácsodálkozásokat. Erről a űr-vesztésről ír Harris: például mikor telefon nélkül indulsz el sétálni – furcsán hangzik, igaz? Vagy csak úgy elolvasol 150 oldalt. A kanadai író sem tech-ellenes, de szereti kritikusan figyelni az eseményeket.

Ha ürességet tapasztalunk, azt a képzelőerőnkkel pótolhatjuk ki. Független gondolatok, ideák formálódnak meg, a tömeg vagy a kütyük nyomásától függetlenül.

Ha túl sokat vagyunk virtuáls közegben, annak a valós kapcsolataink is kárát látják: sérül az empátiára való készségünk. A jövőben Harris szerint egy szűk réteg fogja csak megengedni magának, hogy időnként megszökjön, digitális detoxikáció céljából. Sátrazás, horgászat, tábortűz – wifi, sőt: áram nélkül, teszi hozzá a The Guardian.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló