Hősök és istennők voltak, de ki emlékszik rájuk? – elfeledett Oscar-díjasok

Valójában a nyertesek jó részéről már kevesen tudják, hogy ki volt, mi volt, miért volt érdemes a díjra. Az időben visszafelé haladva egyre kopik az emlékezet, maximum 10-20 évre emlékszünk vissza. A szakma és a filmrajongók talán még sorolják a neveket és a címeket, de rajtuk kívül senki más. Hollywoodra még inkább áll a szomorú tételmondat: hamar múlik el a világ dicsősége.

Emelje fel a kezét, aki látta ezt a filmet!

Az első Oscar-díjat a Szárnyak című film nyerte el 1929-ben (akkor még nem is Oscarnak hívták, az csak 1931-ben ragadt rá). Az első világháború idején játszódó két és fél órás epikus mozi producere mind a rendezőt, mind a férfi főszereplőt azért választotta a filmhez, mert rendelkeztek háborús tapasztalattal. Ez volt nagyon sokáig (a 2012-es A némafilmes című alkotásig) az egyetlen némafilm, ami Oscart kapott. Az erős háborúellenes üzenetet hordozó mozi nagyívű, több szálon futó és rendkívül drámai. A korabeli trailert pedig érdemes összevetni egy maival.

George Clooney-k márpedig régen is voltak!

A Szárnyak című filmben játszott apró, ám fontos mellékszerepet egy akkor még kezdő színész, Gary Cooper. Ismered?

Gary Cooper. Megvan? Jóképű, markáns arcú férfi. A neve sem ismerős? Az meg hogy lehet?

Copper a 40-50-es évek egyik legnagyobb filmsztárja volt. Korszakos idol. Nők bálványa. A klasszikus, sármos amerikai férfitípus. Szimpatikus, megnyerő. Egy korabeli George Clooney. Oscar-díjat kétszer kapott: ő volt York őrmester (1943) meg Will Kane rendőrbíró a Délidőben (1953), mely nem mellesleg minden idők egyik legjobb westernfilmje, több okból is. Szakított a klasszikus westernsémákkal, és konkrét politikai üzenetet fogalmazott meg az akkoriban élet-halál urának számító Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság működése és rendszere ellen, ami abban az időben nagy merészségnek számított.

Visszatérve a korabeli férfiideálhoz, nem Cooper volt az egyetlen régi Clooney. Cary Grantnek, Gregory Pecknek, Burt Lancasternek vagy James Stewartnak is ugyanolyan markáns és erőteljesen férfias kisugárzása volt, aminek irigye volt minden hétköznapi hím és csodálója az összes lány, nő és asszony.

Girl Power Hollywood

Ha már a férfiakról szót ejtettünk, a nők se maradjanak ki. Már csak azért sem, mert mind a jelölés, mind a díjazás tekintetében ők viszik a prímet az Oscaron. Meryl Streep – akit ma még mindenki ismer – 20 jelölést kapott eddigi karrierje során, és épp idén a huszadikat. De nem ő nyerte a legtöbb Oscart a színésznők között (sőt a férfiaknál sem nyert ennyit senki), hanem Katharine Hepburn.

Tudja bárki is, hogy ő ki? Nem, nem az a cuki rövidhajú fruska a Római vakációból,

akire a már majdnem elfelejtett, de idén a Stranger Things tévésorozattal visszatért Winona Ryder (nincs Oscarja) is hasonlít, nem, nem ő. Nem Audrey Hepburn, hanem Katharine, ő ni:

Azok, akik most Karády Katalint kiáltva hőköltek hátra a meglepetéstől, osszanak ki maguknak egy tiszteletbeli Oscart. Valóban,

Katalin és Katalin akár egymás dublőrei is lehettek volna.

Az amerikai Kati karrierje akkor kezdődött, amikor az Oscar díj története is, a 20-as évek legvégén és bő húsz éve a 90-es évek közepén zárult. Közel 60 filmben szerepelt. Bár már 13 éve halott, Amerikában a mai napig az első számú színésznők egyikeként tartják számon, bálvány és intézmény még ma is, aki bármilyen szerepet el tudott játszani, akárcsak a legméltóbb utódjaként emlegetett Meryl Streep.

Egy kicsi sokra megy

Visszakanyarodva a férfiakhoz. A legrövidebb szereppel főszerep Oscart egy brit színész, David Niven kapott 1958-ban. A sok főszereplős Separate Tables (Különálló asztalok) című melodrámában mindössze negyedórát volt a vásznon, de ez is elég volt a boldogsághoz. És hogy honnan ismerhetjük őt az Oscaron túl? A 40-es, 50-es és 60-as évek amerikai filmjeiben

általában ő játszotta A Brit Úriember szerepét,

de háborús filmekben is gyakran felbukkant (Navarone ágyúi). Finom stílusa volt, pengeéles humora és karakteres csíkbajsza. Legismertebb szerepe egy máig emlékezetes krimi-vígjátéksorozat (de nem tévés, hanem mozis) a 60-as évekből. Ő volt a klasszikus Rózsaszín Párduc csalafinta tolvaj arisztokratája.

Jamaika a jamaikaiaké, Amerika meg az amerikaiaké

Könnyű dolgunk van az elfeledett Oscar-díjasok után kutatva, ha a kisebb kategóriákat nézzük, mert a legjobb vágó vagy a legjobb hangmérnök nevére ki emlékszik a családtagokon, a közeli barátokon és a szűken vett szakmán kívül? Senki. Még vissza se ült a helyére a friss díjjal szegény nyertes, és már arra se emlékszünk, férfi vagy nő volt a díjazott.

A komolyabb érdeklődéssel kísért, nagy kategóriák közül a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar a legveszélyesebb a felejtés szempontjából. Bár csupa jó filmet jelöltek itt is minden évben, mégis több olyan nyertes mozi van, amit már egy évvel később sem tudott volna felidézni senki sem.

Üssük fel hát random az Oscaros díjbibliát, és keressünk példát rá.

1987-ban a filmes szempontból nagyhatalmi pozícióval még jóindulattal sem vádolható Hollandia volt a befutó. A rendező, Fons Rademakers neve talán csak a holladok számára ismerős, ahogy The Assault (De Aanslag) című filmje is, ami olyan, ma már klasszikus státuszú mozikat utasított maga mögé, mint a Betty Blue (Jean-Jacques Beineix) vagy az Én kis falum (Jirí Menzel). Pedig biztos jó lehet, csak kicsit régike.

Kicsire nem adunk?

A legjobb idegen nyelvű mozi díjra kilencszer jelöltek magyar filmet, kétszer meg is nyertük, egyszer tavaly a Saul fiával, előtte pedig 1982-ben a Mephisto-val. De nem ez volt az első magyar Oscar. Magyar származású filmes már a kezdetek kezdetén is vitt haza szobrot nem egyszer, de hazai alkotó először 1981-ban.

Tudja valaki, hogy ki és miért?

De inkább megmutatjuk Rofusz Ferenc A légy című munkáját, ami az animációs rövidfilmek kategóriában bizonyult a legjobbnak 1981-ban.

Reméljük, mostantól mindenki emlékezni fog rá.