Film

Online rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2020.04.02 | 10:18

A világhálón tartják meg a járványhelyzet miatt a május végén, június elején esedékes Krakkói Filmfesztivált, amelyen kiemelt helyet kap az idei életműdíjas, Forgács Péter filmrendező.

A filmszemle igazgatója, Krzysztof Gierat közleménye szerint a bizonytalan jövő miatt döntöttek az internetes formáról, egyúttal tekintettel vannak a közönségre, valamint az alkotókra is.
A mintegy 200 alkotást – dokumentumfilmeket, rövid játék- és rajzfilmeket – felvonultató szemle programját április közepén teszik közzé.

Az előadásokat a KFF honlapján csak a lengyelországi nézők számára fogják közvetíteni. Az alkotókkal tartandó beszélgetések a közösségi médiában is elérhető lesznek.
A szemlén Forgács Péter médiaművész korábbi bejelentés szerint június 2-án vette volna át a Sárkányok Sárkánya nevű életműdíjat. A díjátadási ünnepséget ősszel fogják megtartani – közölte az MTI-vel szerdán Barbara Orlic, a fesztivál programirodájának igazgatója.

A fesztiválon az eredeti terveknek megfelelően válogatást mutatnak be Forgács Péter életművéből – mondta el Orlic. A Dunai exodus mellett levetítik többek között a Hunky Blues – az amerikai álom és a Miss Universe 1929 című alkotásait. Orlic szerint a szervezők kapcsolatban vannak a rendezővel, aki a jelenlegi tervek szerint a rendezvény során online filmalkotói műhelyt is megtart.

Hunky Blues az amerikai álom – Forgács Péter Filmje from Hunky Blues on Vimeo.

A szemle szervezői korábbi közleményben „a mozi alkimistájának”, jeles magyar dokumentumfilm-alkotónak, világhírű médiaművésznek nevezték a filmrendezőt, kiemelték alkotásainak eredeti, régi dokumentumokat felhasználó filmtechnikáját, valamint azt, hogy az általa vezetett Privát Fotó és Film Archívum 1983-as megalapítása óta a found footage kísérleti műfaj utolérhetetlen mesterévé vált.
A rendezőnek odaítélt Sárkányok Sárkánya nevű életműdíjat a Krakkói Filmfesztiválon az előző években többek között Werner Herzog német, Allan King kanadai, Helena Trestíková cseh rendező kapta meg.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Erotika
Falatnyi bikiniben pózolt Tücsi
  • szerző:nuus
  • 2025. 11. 09.