Külföld

Egy amerikai iskolában elő akarták adni az Aladdint, de végül lemondták, mert tele van negatív arab sztereotípiákkal

  • Szerző:nuus
  • 2018.10.25 | 15:19

Egy arab származású diák kilépett a produkcióból, ez indította el a lavinát.

Fotó: 123rf.com

A Baltimore-i általános iskola a Disney féle Aladdint szerette volna előadni, ami elég nagy klasszikus, és most mint kiderült róla: tele van rosszindulatú sztereotípiákkal az arab emberekkel szemben. Az iskola azt tervezte, hogy előadja a rajzfilmen alapuló darabot, kiosztották a szerepeket, és elkezdődtek a próbák, de az egyik szereplő, egy arab származású fiú egyre rosszabbul érezte magát miatta, majd ki is lépett a darabból. Ezután az iskola is megvizsgálta az esetet, konkrétan a darabot, és arra jutottak, az bizony negatív sztereotípiákat közvetít az arabokról, az arab világról, többek között azt, hogy az arabok barbárok. Az iskola igazgatója szerint a film még a 90-es években, egy másik korszakban született, amikor még más volt az arabok megítélése, ezért lehetett olyan, amilyen. Mára azonban megváltozott a világ, a gondolkodás és nem adhatnak elő az iskolában egy ennyire fals, félreérthető és végeredményben arabellenes darabot. A szülők és a tanárok üdvözölték a döntést, arról viszont egyelőre nem volt szó, mivel pótolják majd szegény Aladdint.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Budapest
Meghalt a legendás magyar fotós
  • szerző:nuus
  • 2026. 02. 06.
Kultúra
Délelőtt indul a Versmaraton
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 11.
Kultúra
A kreatív írás nem varázslat
  • szerző:nuus
  • 2026. 03. 17.