Andy Warhol, a legkülöncebb popművész

Andy Warhol (született Andrej Varhola) reklámok rajzolójaként kezdte a pályafutását, és amikor pár évvel később a pop-art legnagyobb hatású mestere vált belőle, valahogy logikus volt, hogy mindazt hasznosította művészetében, amit ott megtanult. Például az eladhatóság fogalmát, vagy a mechanikus reprodukció eljárását. Azt, hogy a művészeti alkotásra is tekinthetünk úgy, mint termékre, meg hogy bármiből/bárkiből lehet művészeti alkotás, és így termék is.

Warhol, miközben menő reklámgrafikus lett, mint képzőművész is bontogatta szárnyait. Kisebb galériákban állított ki rendszeresen. Aztán amikor a 60-as évek legelején elkészítette első újságokból és képregényekből készített festménysorozatát, amit ráadásul úttörő módon egy áruház kirakatában állított ki, a hivatalos művészet nem tudott vele mit kezdeni, a múzeumok nem voltak hajlandók kiállítani a munkáit.

„A jövőben mindenki híres lesz egy negyedórára.” (Andy Warhol)

Két év alatt aztán nagyon sokat változott a világ. Warhol kitartóan és sokat dolgozott. 1962-re elkészítette az egydolláros és a Campbell leveskonzerveket ábrázoló festményeit, valamint a Marylin portrékat, amiket már tárt karokkal fogadtak a nagy és neves galériák is. De addigra már megnyitotta kapuit és híressé-hírhedtté vált alkotói műhelye a Factory (A Gyár).

A Factory rendkívül menő helynek számított. Hírességek és művészek, melegek és transzvesztiták, meg a new yorki underground jeles figurái adták egymásnak a kilincset. Warhol közben, nagy számú kisegítői társaságában, ontotta a hollywoodi sztárok portréi, közlekedési balesetek újságképei, szappandobozok és leveskonzervek alapján készült szitanyomatait. Bármit felhasznált, ami elég profán volt ahhoz, hogy kicsit kikezdje a magasművészetet, és lerántsa azt a földre.

Az üzleti művészet egy lépéssel a Művészet után következik. Reklámművészként kezdtem, és üzletművészként akarom befejezni,

mondta egyszer azzal kapcsolatban, hogy mit gondol a saját alkotóművészetéről.

Festményei és nyomatai mellett Warhol rengeteg filmet is forgatott, amik között nem egy darab van, melynek megtekintése igazi embert próbáló feladat, de ezt tudatosan alakította így. Warhol ugyanis következetesen az unalmat filmezte. Szórakoztatónak találta és szerette. Egyik kedvenc foglalatossága az volt, hogy az ablakhoz ült – otthon vagy egy kávéházban – és az utcát meg az embereket figyelte. Nézte, ahogy nem történik semmi, és azt, ahogy mindig ugyanaz történik. Forgatott filmet felhőkarcolóról, alvó emberről, konyháról, étteremről, az evésről és a lovakról is.

Warhol hatalmas partyarc volt. A Factory-ban is élénk társasági élet folyt, de extrém küllemű kísérői társaságában szorgalmasan járta a bulikat, diszkókat és koncerteket. Ám ő volt a poptörténet első nagy trollja is, aki gyakran dublőröket küldött maga helyett egy-egy partira, csak mert ahhoz volt kedve. De meghamisította a saját életrajzát is, sőt önéletrajzi könyveit is állítólag másokkal íratta meg. Egész életében azon munkálkodott, hogy megépítse a saját mítoszát. És ha ehhez az kellett, akkor ferdített némiképp a valóságon.

1967 március 12-én jelent meg a new yorki Velvet Underground első nagylemeze a Velvet Underground and Nico. Warhol nagy rajongója volt az 1965-ben alakult zenekarnak, mely egészen formabontónak számított a hippi korszak kellős közepén. Lou Reed, John Cale, Maureen Tucker és Sterling Morrison, vagyis a Velvet Underground tagjai nem szerették a hippiket és teljesen más zenét is játszottak, mint ami éppen akkor divatban volt. Ez fogta meg Warholt is, aki menedzser-producerként mögéjük állt. Ő fizette a stúdiót, rábeszélte a zenekart (nagyon helyesen), hogy vegyék be maguk közé +1 tagnak a különös hangú és arcú német énekesnőt, Nico-t, megtervezte a lemez legendás banános borítóját, filmet forgatott a lemezfelvételről, majd 1968-ban turnéra is elvitte a zenekart (bár a turné Andy Warhol nevét viselte).

The Velvet Underground-Heroin

The Velvet Underground & nico,footage from andy warhol’s „symphony of sound”

Ugyanakkor a másik producer, Tom Wilson nevét, valamint az összes többi közreműködőét is, Warhol nem tette rá a borítóra. Csak a sajátját. Erről John Cale annyit mondott évekkel később, hogy Warhol bármennyit is segített nekik, a zenekészítés során végül is nem csinált semmit, abba nem folyt bele, azt egyedül Tom Wilson irányította. (Ő előtte olyanokkal dolgozott már együtt, mint Bob Dylan, a Simon and Garfunkel vagy Frank Zappa, és később Nico-val és a Velvettel is folytatta az együttműködést.)

The Velvet Underground & Nico – Sunday Morning

Sunday Morning performed by The Velvet Underground from their 1967 album ‘The Velvet Underground & Nico’. Copyright The Velvet Underground 1967 (Verve Records). I do not own the pictures or the music.I made this video with photos of The Velvet Underground from their Andy Warhol period,with Nico and with photos of Nico herself.

De Warhol Warhol volt, egy élő legenda, akinek nem lehetett nemet mondani, mert ő bármit megcsinálhatott és meg is csinált. Például összefogta ezt az öt fiatalembert, akik megcsinálták így életük lemezét New York sötét oldaláról, a drogok mocskos világáról, mindennek az aljáról és a romlottságban megbúvó szépségről. És bár később megromlott Warhollal a kapcsolatuk, ezt az egészet, no meg persze a banános borítót mégiscsak neki köszönhetik.

A Velvet Underground and Nico album aztán gyönyörű karriert futott be, pedig annak idején nem aratott osztatlan sikert, mert nagyon elütött attól, ami akkoriban a rádióban szólt. Ez minden idők legnagyobb hatású lemeze (oké, az egyik), amire legalább annyian hivatkoztak már, mint Jézusra más témában. A Rolling Stone magazin minden idők 500 legjobb albuma közé is simán befért a 13. helyre. És mit mondana erre Andy Warhol? Hogy azért ez bőven több, mint 15 perc.

No Title

No Description