Vizuál
Mi lett a Burning Man után a felspécizett Boeing 747-tel?
A fesztiválrepülő az új diszkóhajó. De tényleg a sorsára hagyták volna?
A Burning Man fesztivál művészeti alkotásaival minden évben rendre leejti az állakat. Hogy mivel lehet még fokozni a sivatagbeli izgalmakat, arra jó példa volt idén egy leselejtezett Boeing 747: közel egymillió dollár gyűlt össze arra, hogy a Jumbo Jet (vagy legalábbis ami még megmaradt belőle) felspécizve gördüljön be a 70 ezer látogatót vonzó monstre eseményre.
A rendezvény 32 évre visszatekintő történetében megesett már egy-s-más, ám ami a repcsi-ronccsal történt, az példa nélkül való. Mikor szeptemberben véget ért az egyhetes őrület, a Big Imagination nevű szervezet dolga lett volna kinavigálni a gépet a helyszínről.
A sajtóba viszont az került be, hogy a szervezők Black Rockban a sorsára hagyták a szebb napokat is látott járművet. Ami a fesztivál szent és sérthetetlen alapelvének – Nyom Nélkül Távozni – igencsak ellene mond. Olyan javaslatok is helyet kaptak már a közösségi médiában, hogy a gépet célszerű volna
szétlőni, felgyújtani vagy darabokra bontani
ami mind elég meredek elképzelés.
Egy graffitis a MOOP betűszót taggelte, ami a nem túl kedvező, Matter Out Of Place rövidítést jelenti.
A fesztivált jó ideje látogatók szerint
régen minden jobb volt
mert most egy új trend van kialakulóban.
Aggasztó, hogy a Szilikon-völgyből kiszabadultak rántanak be olyan tárgyakat, amikkel utána nem tudnak mit kezdeni.
Vigyék innen a cuccaikat!
Alapjaiban rázkódott meg a különc rendezvény, a gép esete kapcsán: át kellene gondolni, merre van tovább. Idén ráadásul meghalt a fesztivál alapítója is. Egy Jumbo Jet a művészeti koncepción alapvetően nem rontana, ám a gazdag sznobok és az exkluzív kempingek annál inkább. A repülő mögött alapvetően egy kedves történet rajzolódik ki: közel 200 ember spórolt pénzéből jutott ki a sivatagba, majd egy magánterületre vitték, hogy ott parkoljon.
Időben kikerült a helyszínről, pont míg az engedélye érvényes volt. Jó állampolgárokként intézték el. Nekünk megvoltak a saját problémáink, ők a saját közösségüket és sátrazó társaikat kérték fel segíteni, és jókor vitték el a játékukat.
– meséli Marian Goodell. A Burning Mant szervező nonprofit társaság élén álló hölgy sem tudja azt, hogy 2019-ben visszatérhet-e a 747-es; a Big Imagination viszont szeretné, ha fix ponttá válna a roncs a fesztiválon, és előbb-utóbb saját nevet is kapna.
Elszállt ötlet?
Egyáltalán nem, ugyanis már 2009-ben Ken Feldman tech-guru a Robot Heart nevű kempingben a fesztiválon szeretett volna mutáns járműveket alkotni, méghozzá repülőgép-alkatrészek felhasználásával.
Művész-autót szeretnék! Mutáns járművet – repülőből!
Egy nyílt táncteret is felvázolt, melyet egy, a tetejétől megfosztott Boeing árnyékolna be. A nevetségesen nagy kocsikat gúnyolta volna ki ezzel a fricskával. Az ötletet két évvel később egy unikornis-kocsi formájában valósította meg.
Aztán 2013-ban Feldman hallott egy, a kaliforniai Mojave-sivatagban lévő géptemetőről, melyben megvásárolható járművek várnak jobb sorsra. A férfi kalkulálni kezdett: ekkor született meg a Big Imagination projekt, mely azóta több ezer embert tömörít.
A Burning Man három hatóság felé tartozik elszámolással – a helyi seriff, a nevadai állami rendőrség és a kormányhivatal felé – akik nem szokták megnehezíteni a szervezők dolgát.
A gépre közben összegyűlt 85 ezer dollár, volt, aki ötjegyű összeggel tolta meg a projektet. Az AirBNB alapító, Joe Gebbia és a Cirque du Soleil vezetője, Guy Laiberte is látott fantáziát a dologban, a Tesla és SpaceX vezérkarról nem is beszélve. De még ez sem volt elég: a tízéves kocsit hajtó Feldman még a megtakarított pénzét is bedobta.
Éhező művész lettem.
2018-ban végre létrejött az üzlet, és a szárny nélküli Jumbo átvándorolt emberünk tulajdonába. Az átszállítás nem volt sétagalopp – hatalmas kamionnal jutott el júniusban a fesztivál közelében lévő kisvárosba, Gerlach-ba a méretes csomag. A településtől északra béreltek számára egy félreeső helyet egy magánembertől.
Banksy korában egy ilyen látványosság:
Nevetséges, lenyűgöző, mindent felülíró. Gigászi érzés, ahogyan elbiciklizel mellette: mintha egy óriási fehér nyúl volna.
– véli Goodell.
Belül is élmény
Jazz zenekar és dj is játszott a Burning Man-esített fedélzeten. Az 500 férőhelyes roncs napi 18 órát volt nyitva, de sokakat nem zavart a Zárva-tábla sem, és kívülről próbáltak meg bejutni.
Az újonc Burning-látogatók némelyikében nincs egy csepp tisztelet sem.
De a mérleg pozitív lett: Feldmannak az tetszett legjobban, amikor ismeretlen, stewardessnek öltözött lányok pezsgővel kínálták a bulizókat.
Ne zsugorodjunk, merjünk még nagyobbak lenni. Ne csak a biztonsági játékra menjünk, még inkább bolonduljunk meg! Támogass nagy projekteket, mert a Burning Man a világon az egyetlen hely, ahol a legnagyobb őrültségeidet is többezer emberrel oszthatod meg.
– idézi a Mashable.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















