Vizuál
Minden csupa karácsony! A hét képei különkiadás
Ezen a héten természetesen kizárólag karácsonyi képeket válogattunk, de abból sokfélét. Hiszen ennek az ünnepnek ezerféle arca van; már azok is ünneplik, akiknek semmi közük a kereszténységhez, sőt, igazából már a kereszténység előtt is ünnepelték.

A elfelejtjük a kereszténység viszonylag friss (kétezer éves) sztoriját, a karácsony végülis a fény ünnepe, konkrétan a téli napfordulóhoz igazodik. Itt épp modernkori pogányok örülnek a napfordulónak az angliai Stonehenge-nél.

A napfordulóhoz kapcsolódó ünnep a zsidó hanuka is, ami most egybeesik karácsonnyal. Ilyenkor az amerikai elnök is vendégül látja a zsidó közösség képviselőit a Fehér Házban, ahol a dekorációt is ehhez igazítják. Érdemes megfigyelni a falon függő képet!

Persze ettől még a karácsony a kereszténység második legfontosabb ünnepe, Jézus születésének napja. Ennek megfelelően nagy a a készülődés a Vatikánban. Itt Ferenc pápa éppen az Úrangyala imádságát mondja a Szent Péter térre néző ablakából.

A karácsony egyetemes, vagyis mindenhol karácsony. Leandro Souza például a Rio de Janeiro-i da Mare nevű favelában (nyomornegyedben) oszt Télapónak öltözve ajándékokat a gyerekeknek.

A karácsony mára túllépett a keresztény világ határain is: Dubajban, az Egyesült Arab Emirátusokban is karácsonyfát állítanak a hagyományos szuk fesztivál keretében. A háttérben a Burdzs al-Arab, a város emblematikus épülete.

Mára egy csomó őrültséget is a karácsonyra fognak. Például Genfben a „Coupe de Noel”, vagyis a karácsonyi kupa keretében hülye jelmezekben ugrálnak a Genfi-tó hétfokos vízébe, hogy 12 métert ússzanak.

Ilyenkor fontos lesz a jótékonyság. Berlinben például Frank Zander énekes és a hozzá csatlakozó hírességek hagyományosan nagyszabású vacsorán látja vendégül a város háromezer hajléktalan vagy nélkülöző lakóját.

Ha lehet szép egy klisé, akkor az az igazi karácsonyi balett, a Diótörő előadása. Anglia egyik leghíresebb nemesi kúriája, a Chatsworth House egyik terme is ebbe a témába öltözött, és az alkalomhoz természetesen táncosok is járnak.

Egy kevésbé megható szokás a karácsonyi piálás. Az urak például egy New York-i Santaclon (Mikulás-ruhás kocsmatúra) közben iszogattak – az utcán. Mivel ez ott tilos, a rendőrtiszt épp büntető cédulát ír nekik.

Ha valakik utálják a karácsonyt, akkor azok a postások. Az angol Kommunikációs Dolgozók Szakszervezetének aktivistája tüntet a gazdasági minisztérium előtt. A postások magasabb bért és nyugdíjat követelnek és az elbocsátások ellen tiltakoznak.

A Mikulás és a Father Christmas összeolvadásából, jelentős marketing hozzáadásával alakult ki Santa Claus, aki amerikai hatásra ma a fő ajándékhozó a világban. Emellett elvégzi a kezdőrúgást is a Washington Redskins – Carolina Panthers meccsen is.

A Santa Claus (vagy Father Christmas) jelmezt aztán mindenhez fel lehet venni. Még a londoni taxit helyettesítő motoros tricikli vezetéséhez is.

Ezzel az indonéziai, szörföző Télapóval kívánunk mindenkinek boldog karácsonyt!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















