Sport
Kiderült! Ezért nem indul a 2020-as tokiói olimpián a magyar asztaliteniszezőnő
Ezek az okok.
Gyermeket vár Póta Georgina, a legelőkelőbben rangsorolt magyar asztaliteniszező, aki így akkor sem indul a jövő évi, tokiói olimpián, ha részvételi jogot szerez.
View this post on Instagram
A 34 éves, a világranglistán 38.játékos a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában kedden azt mondta, ugyan szerepelt már három ötkarikás játékokon, de szeretetett volna ott lenni a japán fővárosban is, mivel azonban a szülés és az olimpia között hat-nyolc hét fog csak eltelni, biztosan nem állhat majd asztalhoz.
A kétszeres Európa-bajnok játékos körülbelül négy hónapos terhes, s ugyan néhány kilót már felszedett és a mozgásnál jobban vigyáz, mint korábban, rendszeresen edz, és nem zárja ki, hogy a januári, csapat olimpiai világselejtezőn ott lesz Portugáliában. „Ha az orvos engedi, részt veszek a versenyen” – mondta Póta.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















