Tech
Egy újságíró kikérte az adatait a Tindertől, de megdöbbentő választ kapott
A Guardian újságírója, Judith Duportail kikérte a személyes adatait a Tindertől, erre válaszként nyolcszáz oldalnyi információt kapott saját magáról.
Talán kevesen tudják, de az Európai Unió törvényei szerint bárki kikérheti az adatait akár egy ilyen társkereső apptól is. A Guardian újságírója egy adatvédelmi aktivista és egy emberi jogi ügyvéd segítségével tett így még idén márciusban, aztán elég durva választ kapott: gyakorlatilag olyan dolgokat tudott meg magáról, amit már el is felejtett vagy nem is tudott.
2013. december 18-án, szerdán, Párizs második kerületéből azt írtam: Helló! Ez volt az első Tinder-találatom
A 800 oldalnyi dokumentumban a következő személyes adatok szerepeltek:
- a korábbi facebookos lájkjai
- a már törölt Instagram-fotói
- az iskolai végzettsége
- azon férfiak kora, akik iránt érdeklődik
- még az is, hogy hányszor lépett Tinderre
- és ott volt az összes Tinder-üzenete 2013 óta
Duportail természetesen ledöbbent azon, hogy az évek során mennyi információt osztott meg magáról: helyszíneket, érdeklődési köröket, zenéket és fotókat vagy éppen azt, hogy mit szeret enni. Rengeteg mindent tanult meg saját magáról, miután végigolvasta a korábbi Tinder-beszélgetéseit, amelyben nagyon sok mindenről írt: a vágyairól, a félelmeiről, a szexuális preferenciáiról vagy akár a legmélyebb titkairól is.
A Tinder adatvédelmi irányelveiben egyébként az áll, hogy a társkeresők személyes adatait felhasználhatják célzott hirdetésekhez, és még azt is leírják, hogy nem tudják garantálni, hogy a személyes adataik mindig biztonságban lesznek. Az app egyik szóvivője szerint a felhasználói élmény személyre szabásához szükséges az adatok tárolása. Igen ám, de mi van akkor, ha ezek az adatok nyilvánossá válnak? Ez már megtörtént a múltban, amikor több tízezer Tinder- és OKCupid-felhasználó adatai kerültek ki a netre.
Olivier Keyes, a University of Washington adattudományi kutatója a Guardiannek elmondta, hogy elborzadt a francia újságírónő történetén, de azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem lepődött meg, mivel ma már az össze alkalmazás hasonló mennyiségű adatot tárol a felhasználóiról.
Az adatok megszerzésében segítő aktivista, Paul-Olivier Dehaye mindehhez annyit tett hozzá, hogy ma már egy sokkal inkább átlátszó társadalom felé haladunk, egy olyan világ felé, ahol a rólad összegyűjtött adatok az életed nagy részét meghatározhatják – például hogy milyen állásajánlatokhoz juthatsz hozzá a LinkedInen, mennyit fizethetsz egy autóbiztosításért vagy hogy milyen kölcsönt vehetsz fel, és hogy milyen reklámok jelennek meg nekünk a neten.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















