Tech

Rövidesen egy új szupervonat robog majd mindenfelé Amerika vasútvonalain

  • Szerző:nuus
  • 2018.10.08 | 09:38

Ez lesz az első olyan mozdony, ami végre felveszi a versenyt az európai és a japán modellekkel. Amerika ugyanis hiába gazdasági nagyhatalom, van, amiben nem muzsikál valami túl erősen. A vasúti közlekedés pont ilyen, mely a szolgáltatás színvonala és a technikai háttér tekintetében is elmarad Európa és Japán mögött.

Az Amtrak egy amerikai vasúti személyszállító cég, mely jellemző módon az ország távolsági vasúti közlekedéséért felel. A cég az utóbbi években egyre nagyobb gondot fordít a felzárkózásra: folyamatosan javítja szolgáltatásainak színvonalát, miközben azok kínálatát is bővíti. Most viszont egy új szupermozdonyt álmodtak meg és készítettek el a Siemensszel közösen, amit egyszerűen csak Chargers-nek neveznek. A mozdony egyelőre még csak a Los Angeles-San Diego-San Luis vonalon közlekedik, de rövidesen felbukkan Illinois, Florida, Maryland, Michigan, Missouri, Washington és Észak-Kalifornia vonalain is, később pedig New York államban. A Chargers 95 literes, V-16 dízelmotorral megy, ami 4400 lóerős és 202 km/h sebességre képes. Na meg persze károsanyag-kibocsátás tekintetében is jobban teljesít, mint az eddigi mozdonyok.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Csökkentsd a testzsír-százalékod!
  • szerző:nuus
  • 2018. 10. 07.
A következő cikkek betöltése folyamatban...