Tech

Belehúzott a Samsung – idén is a világ legjobb munkahelye, és az 5. legjobb vállalat

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.22 | 11:48

A Samsung 74,6 milliárd dolláros értékkel, az ötödik helyen szerepel az Interbrand száz céget bemutató Best Global Brands listáján. A vállalat a tavalyi, 2020-as eredményekhez képest 20 százalékos növekedést mutatott, így megerősítette pozícióját a világ legjobb 5 márkája között.

Az Interbrand nemzetközi tanácsadó cég, október 20-án közzétett Best Global Brands listáján a Samsung az ötödik helyen végzett 74,6 milliárd USD márkaértékkel, amely 20 százalékos növekedést jelent a tavalyi eredményekhez képest. A Samsung jelentős pénzügyi teljesítményének köszönhetően, amely mára újra elérte a világjárvány előtti szintet, a vállalat márkaértéke idén 20 százalékkal emelkedett, ez pedig a 2021-es top 100 rangsorban szereplő márkák átlagos márkaérték-növekedési ütemének kétszerese.

A Samsung tavaly érte el először az ötödik helyezést a listán, és ezt a pozíciót, 2013 óta a legnagyobb növekedést produkálva, két, egymást követő évben is tartani tudta.

Az Interbrand szakértői szerint a Samsung növekedésében az alábbi tényezők játszottak fontos szerepet:

  • Áttérés egy fogyasztóközpontú vállalatirányítási rendszerre, amelynek fontos mérföldköve volt az új, Felhasználói élményért felelős csapat alakítása, akik a vásárlói élmény kezelése mellett a fogyasztói értékajánlat fejlesztéséért is felelnek.
  • A fenntartható fejlődésért tett lépések, amelyek összhangban állnak a Samsung „Együtt a holnapért! Együtt az emberekért” társadalmi felelősségvállalási jövőképével, illetve olyan, vállalati szintű, a környezettudatosságot előtérbe helyező programok, mint például a televíziók Ökocsomagolása vagy a Galaxy készülékek újrahasznosítási kezdeményezése.
  • Olyan innovatív termékek bemutatása, mint például a Galaxy Z Flip3 5G, a legújabb Neo QLED tévék és a Bespoke háztartási berendezések kínálata.
  • Olyan kiemelkedő technológiák fejlesztése, mint például a mesterséges intelligencia (MI), az 5G, az autóipari megoldások vagy a robotika.

„Nagy öröm számunkra, hogy a Samsung tavaly a világ öt legjobb vállalata között szerepelt, majd idén jelentős, kétszámjegyű növekedést értünk el, amely a legnagyobb ugrás a márkaértékben 2013 óta – mondta YH Lee, a Samsung Marketingvezetője. – Ezentúl is kiemelt figyelmet fordítunk a felhasználók visszajelzéseinek, hogy ezzel is megköszönjük a világ minden tájáról érkező, hatalmas támogatást.”

Az Interbrand több tényező átfogó elemzése alapján határozza meg a vállalkozások márkaértékét, beleértve a pénzügyi teljesítményt, a vásárlói döntésekre gyakorolt hatást és a versenyképességet

A Forbes minden évben 58 ország mintegy 150 000 munkavállalójának megkérdezésével állítja fel rangsorát, akik olyan vállalatoknál dolgoznak, amelyek több országban vagy régióban működnek. Idén arra kérték a válaszadókat, hogy értékeljék a munkáltatóikat a COVID-19 járványra adott válaszaik, illetve imázsuk, gazdasági lábnyomuk, a tehetséggondozás, a nemek közötti egyenlőség és a társadalmi felelősségvállalásuk alapján.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Napsütés és zuhé várható
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.