Tudomány
Nagyobb a para az Antarktiszon, mint gondoltuk
Nyilván majd Trump is komolyan veszi az éghajlatváltozást, amikor elönti a floridai birtokát a tenger.
Az Antarktisz már nem az a jeges világ, ahogy a tudósok korábban gondolták. A közelmúltban kutatók egy csoportja minden eddiginél részletesebb térképet szerkesztett a veszélyzónákról, és szerte a Déli-sarkon folyékony vizet találtak. Olyan helyeken is, ahol korábban ezt lehetetlennek hitték.
Ez a tanulmány azt bizonyítja, hogy a korábbi jóslásoknál is több jég olvadt fel eddig.
Mondta el Robin Bell, a Lamont-Doherty kutatóközpont geofizikusa. Hatalmas folyamokat és tavakat fedeztek fel az egész kontinensen, még a tengerszint felett jóval magasabban fekvő helyeken is – pedig itt elvileg ez elképzelhetetlen volt. Máshol óriási vízesések ömlenek az óceánba.
Egyelőre bizonytalan, hogyan befolyásolja ez a tengerek vízszintjét, de az biztos, hogy semmi jót nem jelent. És ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy lesz egyre durvább a helyzet. Sőt, azt még mindig csak találgatják, hogy mi rejtőzhet a felszín alatt, ahol valószínűleg rengeteg folyékony víz raktározódott el, egyelőre elzárva az óceántól.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















