Tudomány
A csillagászok megtalálták a Naprendszer legbüdösebb helyét
Kemény fingszag uralja a hetedik bolygó, az Uránusz légkörének legfelső rétegét.

A neve miatt már eddig is élcelődésnek kitett bolygóval kapcsolatos legújabb felfedezések tovább szolgáltatja a muníciót az altesti poénok kedvelőinek, tudósok ugyanis bizonyították az eddigi sejtést: az Uránusz légkörének legfelső rétegét hidrogén-szulfid alkotja, ez az a szúrós szagú vegyület, ami például a romlott tojás és az emberi bélgáz szagát is adja. Korábban az amúgy szintén kellemetlen illatú ammóniát gyanították a felső légrétegben, ahogy a Szaturnusz és a Jupiter esetében, de most bebizonyosodott, hogy az Uránuszon (és valószínűleg a Neptunuszon is) hidrogén-szulfid alkotja a legfelső felhőréteget, mégpedig fagyott állapotban.
A felfedezésből amúgy fontos tudományos következtetéseket tudnak levonni a csillagászok: ezek a vegyületek csak a Naptól ilyen távolságban találhatóak meg szilárd formában, amiben jóval könnyebben tudja őket magához vonzani egy kialakuló égitest, így valószínű, hogy a Naprendszer négy óriásbolygója pontosan azon a helyen alakult ki, ahol most is találhatóak, nem vándoroltak, nem változtattak helyek. A felfedezés egyébként egy több mint 10 éves megfigyelés eredménye, de csak pár éve vált elérhetővé a hidrogén-szulfid kimutatására alkalmas technológia.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















