Tudomány
A tengeri csillagok győzedelmeskedtek az őket megtizedelő, titokzatos betegség felett
Az Északi-tenger nyugati partvidékén ütötte fel a fejét a kór, aminek következtében a tengeri csillagok lábai eltűntek, testük felpuffadt, majd elpusztultak. Több fajukat is a kihalás réme fenyegette. Mostanra viszont mindez már a múlt ködébe veszett.

Egy most megjelent tanulmány szerint a betegségről még mindig nem tudnak semmit, se azt, hogy miért, se azt, hogy hogyan alakul ki. 2013-ban fedezték azt fel, amikor elég gyors lefolyással az említett területen elpusztult a tengeri csillagok 80%-a, és elég szörnyű módon: egyszerűen „szétestek”. A lábak leváltak a testről, amik közben felpuffadtak. Aztán egyszer csak minden megváltozott, egyre kevesebb tengericsillagot vitt el a vírus, a fiatalabb példányok közül egyet sem. Ezért tudósok egy csoportja megvizsgálta az idősebb, a betegséget elkapó és a fiatalabb, a betegségnek ellenálló tengeri csillagok DNS-ét és meglepő felfedzést tettek. Utóbbiaknál megfigyeltek egyfajta genetikai evolúciót, egy olyan gént találtak a fiatal állatokban, ami ellenállóvá tette őket a betegséggel szemben. Ez nem teljesen újdonság: máskor is megfigyelték a tengeri csillagoknál, hogy így alkalmazkodnak a kedvezőtlen változásokhoz, azonban a nehézségből egyre több lesz és egyre gyakoribbak is lesznek, és ez félő, hogy megnehezíti majd a tengeri csillagok dolgát az alkalmazkodásban.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















