Tudomány
Elhunyt Lemper Károly, az ismert kémikus és vegyész
95 éves volt.
Életének 95. évében kedden elhunyt Lempert Károly Széchenyi-díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – közölte az MTA szerdán az MTI-vel.
Lempert Károly 1924-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett vegyészoklevelet 1948-ban. Első munkahelye a Chinoin Gyógyszergyár volt, majd 1949-től 1951-ig a Szerves Vegyipari Kutatóintézetben dolgozott.
1951-től 1954-ig aspiráns, majd 1961-ig az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatója volt. 1960-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Szerves Kémia Tanszékének docense, 1963-tól 1994-ig pedig egyetemi tanára. 1962 és 1964 között az MTA-BME Alkaloidkémiai Kutatócsoportot vezette. Lempert Károly kutatási területe a heterociklusos vegyületek kémiája, a szerves fotokémia és a biológiailag aktív vegyületek kémiája volt.
A 444.hu újságírója, Bede Márton személyes búcsúja nagyapjától, Lemper Károlytól alább olvasható.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















