Tudomány
A tudomány kimondta, hogy a macskák ugyanúgy kötődnek, mint a kutyák és a kisbabák
Váratlan fordulat!
A macskák is kialakítanak gazdáikkal olyan kötődést, amely hasonló a gyerekek és a kutyák által gondozóikkal kialakított kapcsolathoz – derítették ki az Oregoni Állami Egyetem OSU) kutatói.

Ez az első alkalom, hogy kutatók tapasztalatok alapján kimutatták, hogy a babákhoz és a kutyákhoz hasonlóan a macskák is kimutatnak kötődést – monda Kristyn Vitale, az OSU kutatója, a Current Biology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.
„Mind a kutyák, mind a macskák esetében az emberekhez való kötődés a csemete és gondozója kapcsolatának adaptálását mutathatja. A kötődés egy biológiailag fontos magatartás. Tanulmányunk azt jelzi, hogy amikor a macska függőségben él az embertől, a kötődő magatartás rugalmas és a macskák az embert jóléti forrásként használják”
– magyarázta Vitale.
Az amerikai kutatók tanulmányukban egy biztos bázis tesztnek vetettek alá macskákat, hasonlóan ahhoz a teszthez, amelyek a gyermekek és a kutyák kötődését vizsgálják. A teszt idején a macskák két percet töltöttek egy új szobában gondozójukkal, majd két percet egyedül, majd újabb két percet ismét együtt. Amikor a gondozójuk visszatér két perces távollét után, a biztosan kötődő macskák kevésbé stresszesek és figyelmüket megosztják a ember és a környezet között. A kutatók elvégezték a tesztet kölyökmacskákkal és felnőtt állatokkal. Magatartási szakértők értékelték a tesztet és a gyermekekkel és kutyákkal végzett hasonló tesztek feltételrendszere alapján értékelték a macskák magatartását.
Címlapi kép: Pixabay
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















