A radioaktív hulladék tárolása évezredes feladat, de már körvonalazódik a megoldás

A kiszuperált nukleáris fütőelemek óriási veszélye, hogy több ezer évig is erősen szennyezőek lehetnek. Hogyan oldható meg a radioaktív hulladék tárolása ilyen hosszú ideig? Ezen dolgoznak most európai és amerikai kutatók.

Mély geológiai tároló létesítményt (Geological Disposal Facility – GDF)) először Finnországban építettek a kiégett nukleáris fűtőelemek számára, itt már a próbatárolás első szakaszán is túl vannak. Svédországban, Forsmarkban hamarosan építik az elsőt, és Franciaországban is készülőben egy hasonló létesítmény, a Cigeo. Az Egyesült Királyságban még nem jelöltek ki helyszínt.

A GDF-ek hatalmas méretű, drága és sok vita tárgyát képező föld alatti létesítmények, amelyeket a nukleáris ipar által termelt legnagyobb radioaktív és hosszú élettartamú hulladék tárolására terveztek.

Egy GDF tervezése, építése és működtetése akkora időtávlatot emészt fel, mint egy egyiptomi piramis létrejötte.

A megfelelő helyszín kiválasztása

„Az ilyen típusú magas szintű hulladéktárolók engedélyeztetése 20-30 évet vesz igénybe. Még nem láttunk olyan országot, amely ennél rövidebb idő alatt létrehozta volna” – mondja a BBC-nek Jacques Delay, a franciaországi létesítmény vezetője. A tároló körülbelül 100 évig fog üzemelni, mielőtt véglegesen lezárják – teszi hozzá a tudós.

„Fontos, hogy a GDF helyszíne és a fogadóközösség is megfelelő legyen” – mondja Amy Shelton, az Egyesült Királyság Nukleáris Hulladékkezelési Szolgálatának közösségi kapcsolatmenedzsere. Hozzáteszi, minden a geológiával kezdődik.

Franciországban a folyamat úgy zajlik, hogy ha megvan a potenciális helyszín, a mérnökök kielemzik a rendelkezésre álló geológiai adatokat, hogy megállapítsák, alkalmasak-e az 500-1000 méteres mélységbe temetett sziklák arra, hogy több mint százezer évig elzárják a nukleáris hulladékot. Ebből a szempontból a gránit és az agyag bizonyult a legmegfelelőbbnek. Előfordul viszont, hogy egyszerűen nem áll rendelkezésre elég adat a biztonságos döntéshez.

Hiába tűnik ugyanis ígéretesnek a helyszín, ha túl közel van egy létfontosságú vízbázishoz, vagy mondjuk egy völgy széléhez, amely lehet, hogy később egy előrenyomuló gleccser által veszélyeztetett területté válha.

Finnországban és Svédországban egyszerűbb helyszínt találni, mivel ezekben az országokban kevés a földrengés. Az emberi tényező azonban gyakran nehezíti a dolgokatt. Franciaországban például Párizs közelsége miatt egyes önként jelentkező települések sem bizonyultak megfelelőnek.

A radioaktív hulladék tárolása kihívásokkal jár

Az ilyen hatalmas és bonyolult létesítmények tervezésének egyik legnagyobb problémája az, hogy a technológia gyorsabban változik, mint maga a projekt időtartama. „Így lehetetlen megjósolni, hogy 20 vagy 200 év múlva is ugyanazt a technológiát fogjuk-e használni a hulladék tárolására” – mondja Jacques Delay.

Francia mérnökök egy 4 km-es rendszert építettek, hogy teszteljék az eszköz biztonságosságát, valamint bemutatták, hogyan lehetne robotokkal mozgatni a földrengés által elmozdított konténereket. A mérnökök egy olyan robotot is kifejlesztettek, amely képes visszahúzni egy konténert egy korrózió által megrongált cellából.

Svédországban a tervek már sokkal előrehaladottabbak. Anna Porelius, a SKB (a svéd nukleáris hulladékkezelési vállalat) kommunikációs igazgatója szerint a 2080-as években a lerakó már egy 60 km hosszú alagútrendszerből fog állni. Itt több mint hatezer rézkonténer számára lesz hely a kiégett nukleáris fűtőanyagok tárolására. A hulladék elhelyezését külön erre a célra tervezett, távirányítható precíziós gépekkel fogják végezni.

A technológiai változások problémaköre

A technológiai fejlődés azonban gyakran keresztülhúzza a terveket. Neil Hyatt, a brit Nukleáris Hulladékkezelési Szolgálat vezető tudósa szerint ezért úgy kell megtervezni a létesítményt, hogy javítható és modernizálható legyen.

A GDF tervezőinek a visszanyerhetőség kérdése is feladja a leckét. Franciaországban ugyanis jogszabályi előírás, hogy minden hulladékot, amit a GDF-be helyeznek az üzemelési fázis alatt, biztonságosan újra ki lehessen nyerni, ha szükséges. Az Egyesült Királyságban ez egyelőre csak irányelv.

A hulladék visszanyerése azonban egyre nehezebbé válik, ahogy sorra lezárják az alagutakat.

A radioaktív hulladék tárolása társadalmakon átívelő projekt

A visszafordíthatóság problémakörében nem egységes a kutatók álláspontja. „A kiégett fűtőelemeket véglegesen eltemetjük, de van benne egy visszafordíthatósági faktor” – mondja Pasi Tuohimaa, a finn Posiva Oy nukleáris hulladékkezelési vállalat vezetője. 100 év múlva ugyanis a világ óriási változáson mehet át. Jacques Delay szerint a lezárás után ez már nem a tudósok, hanem a társadalom ügye lesz.

A nukleáris tárolás időbeli dimenziójának felfogása valóban kihívást jelent, hiszen ezek a projektek évszázadokig tartanak, mire teljesen befejeződnek. Mi motiválhatja tehát azokat a szakembereket, akik ma egy olyan projekten dolgoznak, amelynek a befejezését valószínűleg sosem látják majd?

„A legtöbbünk számára ez ad értelmet a munkának” – mondja Anna Porelius, a SKB (Svéd Nukleáris Hulladékkezelési Vállalat) kommunikációs igazgatója. „Lehet, hogy egyikünk sem fogja látni a végső tárolóhely elkészültét, de amit ma teszünk, és ahogy megoldjuk a nukleáris hulladék kérdését, az a jövő generációira lesz hatással.”

A GDF-ek tervezésének és üzemeltetésének központi eleme tehát nemcsak a technológiai fejlődés, hanem a hosszú távú társadalmi felelősség is. Ezek a szerkezetek, amelyek akár több ezer évig is fennmaradnak, a jövő nemzedékek számára jelentenek majd örökséget – nemcsak műszaki értelemben, hanem a társadalmi felelősségvállalás és az előrelátás szimbólumaként is.

(Via)