Tudomány
1700 éves mellszobor-síremlékeket találtak Izraelben
Először bukkantak rá eredeti helyükön.
Két, ezerhétszáz éves mellszobor-síremléket találtak Izraelben, Bét-Seán város késő római kori temetőjében.
Már számos alkalommal találtak hasonló mellszobrokat errefelé, de most először bukkantak rájuk eredeti helyükön. Egy arra sétáló nő vette észre őket, miután az esőzések lemosták a földet a tetejükről. A két, egyenként mintegy harminc kilogrammos mészkő mellszobor a késő római korból, a harmadik-negyedik századból származik. Ejtan Klein, az Izraeli Régészet Hatóság (IAA) rablások megelőzésével foglalkozó osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy hamarosan ásatásokat kezdenek a lelőhely közelében újabb kincsek után kutatva.

Klein emlékeztetett arra, hogy jelenleg tizenkét hasonló, az elhunytak vonásait bemutató szobrocskát tartanak számon, melyek a két világháború közötti időszakban kerültek a műkincsforgalomba, és főként gyűjtők vagy amerikai egyetemek tulajdonába jutottak. Noha minden egyes temetkezési mellszobor ábrázolása egyedülálló és sajátos, a stílus, az anyag és a kivitelezés jellegzetes volt Bét-Seán vidékén. Ezek a mellszobrok a közel-keleti és mezopotámiai hagyományokhoz kötődve jelzésszerűen, nem valósághűen ábrázolják az elhunytat, szemben a görög-hellenisztikus szobrokkal.
A tucatnyi ismert szobor egy részére rávésték a halottak életkorát és nevét görögül, latinul vagy valamelyik sémi nyelven, de a frissen fellelt síremlékeken nem találtak szöveget. A mellszobrok felállítása csak a főként pogányok lakta Bét-Seán, régi nevén Szküthopolisz környékén volt jellemző. A gazdagok márványból készítették, de mindenki talált a pénztárcájának megfelelőt, a szakemberek szerint ezeket a helyben található mészkőből készített mellszobrokat középosztálybeliek állíthatták szeretteik emlékére.
Akkoriban az Izrael földjén alkotó mesterek vagy a valósághű, az emberek természetes fizikai tulajdonságait másoló, görög szobrászati hagyományt követték, vagy a keleties, a szemet, szemöldököt és az orrot hangsúlyozó sematikus és stilizált irányzatot. A megtalált síremlékek valószínűleg helyi pogányokhoz, minden bizonnyal szírek leszármazottjaihoz tartoztak, és nem zsidókhoz vagy szamaritánusokhoz, mert az Ószövetség, amelynek szabályait ez a két utóbbi csoport követte, tiltotta az emberábrázolást. Bét-Seán Izrael egyik legősibb városa, amely már az első zsidó királyság idején is létezett, a Bibliában a zsidókkal ellenséges filiszteusok a gilboai csatában elesett Saul király és fia, Jonathán testét ennek a városnak a falára tűzték ki az időszámítás előtti 11. század végén.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















