Sorozatok

Rangos díjat kaptak a South Park alkotói, ők meg jól kiakasztották a közönséget

  • Szerző:nuus
  • 2018.03.29 | 10:17

Trey Parker és Matt Stone nemcsak a képernyőn provokálnak, de a való életben sem tagadják meg önmagukat, ha kell, akkor mindenkit kiborítanak.

Trey Parker és Matt Stone, vagyis a South Park alkotói és a provokáció nagymesterei rangos díjban, az un. szabadság díjban részesültek, amit az ismert, amerikai balos alapítványtól (People for the American Way Foundation) kaptak. Az átadási ceremónián aztán szépen megköszönték a díjat, majd egyszerűen kijelentették a baloldali tömeg előtt, hogy ők bizony valójában republikánus érzelműek, jó nagy döbbenetet kiváltva ezzel a közönségből.

Persze, aki ismeri a South Park alkotóit, az nem csodálkozik ezen. Egyfelől felfogható a kijelentés a szokásos provokációnak is, másfelől már többször is elmondták, hogy bár a rajzfilmsorozatban sokat ekézték a Bush-okat, Trumpot és a republikánusokat, de a demokratákat, Clinton és Obama elnököt is, és ha leginkább el kéne magukat helyezni a politikai palettán, valahova középre sorolnák magukat. Legalább annyi jót találtak minkét oldalon, mint rosszat, úgyhogy nem tudnának egyik oldal mellé sem odaállni teljes mellszélességgel. Azt is elmondta Parker és Stone, hogy az utóbbi évadokban túl sok időt szántak az aktuálpolitikának, Trump elnök főszereplővé lépett elő, de a jövőben leállnak ezzel, mert a South Park alkotói ezt már kifejezetten unalmasnak találják, és ha ők unják a saját munkájukat, akkor mit szóljanak a nézők?!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló