Sorozatok
Végre kapott egy rendes, hosszú trailert Julia Roberts sorozata, a Homecoming
Ebből végre már konkrét részletek is kiderülnek a thriller-sorozat történetéről. Az Amazon egyébként november 2-án teszi elérhetővé a teljes első évadot.
Julia Roberts egy szociális munkást alakít, aki hazatérés előtt álló, poszttraumás stresszben szenvedő ex-katonákat kezel, pontosabban a hazatérésüket készíti elő. Mindezt egy titkos katonai bázison teszi. Aztán felmond és kilép. Évekkel később viszont előveszik, és számon kérik rajta a kilépését. Hamar kiderül, hogy itt jóval többről van szó, mint arról, hogy miért mondott fel annak idején.
A Homecoming kapcsán két dolgot említenek állandóan: egyfelől azt, hogy paranoia-thriller, másfelől pedig azt, hogy Hitchcock hatása nagyon erősen érződik rajta. Mindkettő jó hír. A készítő Sam Esmail (Mr. Robot), Roberts mellett pedig olyan remek színészek tűnnek fel kisebb-nagyobb szerepekben, mint Bobby Cannavale, Shea Whigham, Dermot Mulroney, Sissy Spacek és Sydney Poitiers.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.













