Az állatok szakítása sem ritka – de vajon ők miért döntenek így?

Hittük volna, hogy az állatok szakítása is előfordul? Nemcsak mi, emberek döntünk úgy, hogy elengedjük a partnerünket bizonyos helyzetekben.

A tudósok rámutattak, hogy szociális monogámia mindössze az emlősfajok kevesebb mint 10 százalékánál figyelhető meg és a madarak sem annyira hűségesek, mint azt korábban gondolták róluk.

Döbbenetes állatok szakítása került címlapra például 2011-ben: két 115 éves galápagosi teknős, Bibi és Poldi minden előzmény nélkül elvált egymástól az osztrák Happ hüllő állatkertben.

Közel egy évszázados kapcsolat után lett elege a jelek szerint a nősténynek, Bibinek: egy napon leharapott egy darabot Poldi héjából, összevérezte, majd addig támadta, amíg az állatkert munkatársai a hím teknős segítségére nem siettek. Bibit egy külön kifutóba költöztették.

Olvasd el ezt is: Ez a leghalálosabb állat a világon és többször találkozol vele, mint hinnéd

Hiába próbálták őket kibékíteni, mint azt Helga Happ, az állatkert vezetője elmondta: az az érzésük, már nem bírják egymás látványát, ez vezetett az állatok szakításához.

Együttélés és az állatok szakítása

A szociális monogámiában az állatok ugyanúgy együtt élnek és erős kapcsolatokat alakítanak ki, mint az emberek – noha esetükben a szexuális hűség más kérdés.

Emlősöknél az ember kivételnek számít, ugyanis a tudósok az emlősfajok kevesebb mint 10 százalékánál figyeltek meg szociális monogámiát.

Simon Griffith professzor, a Macquarie Egyetem evolúciós ökológusa úgy véli, az alacsony szám annak köszönhető, hogy az állat-szülők esetében különbség van az energiabefektetést illetően nőstény és hím között. A legtöbb emlősfajnál a szülői gondoskodást elsősorban a nőstény adja, aki rengeteg energiát fektet a vemhességbe, majd az utódok ellátásába.

„Sok emlősnél az apa részéről nincs gondoskodás. Lehet, hogy az apa is őrködik egy kicsit, vagy birtokolja a területet, de egyebet nem igazán tud biztosítani az utódok számára. A madaraknál más a helyzet – itt az apa valójában majdnem annyit foglalkozik az etetéssel, ételszállítással, mint a nőstény. Ez az oka annak, hogy a madarak általában partnerek, míg az emlősök nem”

– magyarázta Griffith professzor.

Bizonyítékok alapján a madarak többnyire szexuálisan monogámnak számítanak – hívta fel a figyelmet Raoul Mulder professzor, a Melbourne-i Egyetem evolúciós ökológusa.

A genetikai tesztelési technikák kifejlesztése után azonban a tudósok arra is elkezdtek rájönni, hogy azért a madarak nem annyira hűségesek, mint korábban hitték. Vagyis, a szociális és szexuális monogámiájuk nem feltétlenül jár együtt.

Mulder munkája során megállapította például, hogy a fészkekben született fiókák 76 százaléka más hímektől származott. Mint kiemelte: a hűtlenség ilyen elképesztő arányát csupán az ausztrál szarka tudja felülmúlni, 82 százalékkal.

Griffitsh hozzátette, hogy összességében az ausztrál madarak körében az állatok szakítása ritkább, mint az európai fajoknál. Erős partnerségre van ugyanis szükségük a változékony környezeti feltételek túléléséhez.

Az északi féltekén a szaporodási időszakok időzítése kiszámítható – naphosszhoz kötött,  Ausztráliában viszont az éghajlati tényezőktől is függ a döntés a szaporodásra.

Állatok szakítása – ezért különleges a vándoralbatrosz

A monogámiát hirdetendő, kiemelkedő madár a vándoralbatrosz: akár 50 évig is élhet és általában egy életen át párosodik.

„A vándoralbatrosz számára annyira hosszú idő kapcsolatot létesíteni, hogy ha egy egyed elveszíti a párját, évekbe telik, míg egy újhoz kötődni tud, hogy ismét szaporodhasson”

–  mondta el dr. Ruijiao Sun, a Santa Barbarai Kaliforniai Egyetem posztdoktori kutatója.

Hozzátette, hogy a vándoralbatroszoknak csupán egy tojásuk van minden költési időszakban – a szülőknek tehát állandóan fontos ülniük a fészekben, hogy megvédjék a fiókát, de táplálékot is keresniük kell, ezért váltják egymást.

Ezek a madarak tehát jobban profitálnak az erős párkapcsolatokból, nem jellemző náluk az állatok szakítása.

A rövid életű állatok szakítása gyakoribb

A fenti példával ellentétben azon fajoknál, amelyek rövid életűek, sokkal inkább megfigyelhető, hogy készebbek elhagyni a partnerüket, maximalizálva a szaporodási lehetőségeiket.

Vannak konkrét tényezők, amelyek az állatok szakításához vezetnek – mutattak rá a tudósok.

Válásra késztetheti őket például – ezt a tudósok párváltásnak nevezik –, többek között az, ha magas a halálozási arány és torz az ivararány. Mindkét dolog fokozza a versenyt a partnerekért, kísértést keltve a kisebbségi nemhez tartozókban, hogy találjanak egy vonzóbb társat.

Egyes kutatások szerint az állatok szakításában a klímaválság is szerepet játszhat. Az Antarktiszon végzett vizsgálat során például – melyet sziklahasadékokban fészkelő antarktiszi hojszák avagy viharmadarak körében végeztek – , kiderült, hogy a havas napok száma egy szaporodási időszakban közvetlenül összefügg az állatok válási arányával.

A túl sok hó ugyanis megtölti a fészkeket és lefagyasztja a tojásokat, ami az inkubáció kudarcához vezet. Ilyen esetben a madarak sokszor elhagyják régi fészküket vagy a partnerüket.

A tanulmány egyébként előrevetíti, hogy az éghajlatváltozás hatására csökkenő tengeri jég a jövőben is befolyásolja a túlélési arányokat – torzítva a nemek arányát.

A kutatók szerint sok hímre lehet számítani egy populációban és kevesebb nőstényre, amellyel párosodni tudnak.

Hozzátették, hogy a Falkland-szigeteken a szokatlanul meleg víz hőmérséklete összefüggésbe hozható a fekete szemöldökű albatroszok magasabb válási arányával. Az állatok szakítása a környezeti hatások miatt tehát a globális változás figyelmen kívül hagyott következménye lehet.

Olvasd el ezt is: Öngyógyító állatok – a csimpánzok ösztönösen tudják, mit kell tenniük

(Via)