Érdekes

Egy 74 éves bácsi jól besütiztette a gyülekezetét

  • Szerző:nuus
  • 2017.02.02 | 18:21

Mindez nemrég történt az indianai Bloomingtonban. Reméljük, már mindenki kijózanodott.

A történet főszereplője egy 74 éves bácsi, a Szent János apostol katolikus templom gyülekezetének megbecsült tagja, akit nevezünk csak Mr. Jones-nak.

Az öregúr egyik nap gondolt egy merészet,

és készített egy nagy rakás cookie típusú sütit, hogy azzal kedveskedjen a gyülekezet tagjai számára,

akik közül a legfiatalabb 12, a legidősebb pedig már a 70-et is rég betöltötte. A süti lecsúszott, lement az istentisztelet is, majd szépen hazamentek a hívek. Akik közül jó páran az ügyeleten kötöttek ki, mert hazatérve furcsa mellékhatásokat érzékeltek magukon, amit az egyébként szoktalanul sós ízű édesség számlájára írtak. Lehet, hogy ilyeneket csináltak?

Vagy megjelent nekik Isten és így nézett ki a hagyományos nagy őszszakállas ábrázolás helyett, amitől megijedtek kicsit?

Vagy egyszerűen csak ezt látták lelki szemeik előtt vibrálni, amikor álomra hajtották a fejüket?

A rendőrség kiszállt Mr. Jones-hoz, akinél találtak egy gyanús kis üveget, benne valami olajos lével, amiről elég hamar kiderült, hogy a cookie-ba is került belőle valamennyi, és nem ízfokozó, hanem hasisolaj. Mr. Jones természetesen mindent tagad, mert, mind elmondta, fogalma sem volt róla, mi van az üvegben. A vizsgálat folytatódik, a gyülekezet pedig imádkozott egy jót az eltévelyedettek, köztük a sütis öregúr lelki üdvéért, mindazokért, akik rosszul lettek a sütitől, és az igazság kiderülése érdekében is.

via GIPHY


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Belföld
Magyar kézre kerül a híres Tisza
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 10.
Kultúra
A kreatív írás nem varázslat
  • szerző:nuus
  • 2026. 03. 17.