Érdekes
Napi két orgazmussal a Föld körül – így élveznek a különféle nemzetek
A Lelo-féle Orgasm Day Survey azt vizsgálja, hogy vajon a világ különböző szegleteiben hogyan élveznek a népek. Ami azt illeti, arra nem számítottunk, hogy a norvégok ilyen szenvedélyesek…
A legtöbb orgazmusuk a norvégoknak van
Azt hinnénk, egy hideg északi ország, de a jelek szerint annál forróbbak a szeretőik. A norvég válaszadók 35 százaléka arról számolt be, hogy legalább napi egyszer sort kerítenek a nagy O-ra, ami eléggé kedvező adat a nemzetközi heti 2-3 alkalomhoz képest.

A legintenzívebb élvezések Chiléhez, Olaszországhoz és Spanyolországhoz kötődnek
Amikor a válaszadókat arra kérték, hogy pontozzák orgazmusukat, ennek a három országnak a lakói adták meg a maximális 10/10-et a történetnek.
A leghangosabbak ezzel együtt brazilok
Brazíliában a jelek szerint a szomszédok orgazmusát igen gyakran hallhatod, a megkérdezettek 65 százaléka konkrétan ordít szex közben. Ezzel eléggé elhúztak a második helyen álló norvégok mellett is, akiknek 39,9 százaléka sikít, miközben elélvez.
A kanadaiaknak több szexre volna szükségük
A kanadai lakosság mintegy 15 százaléka sosem tapasztalt még orgazmust, a többségnek azonban nem túl intenzív a kéjérzete, ami igen kellemetlen problémának tűnik.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















