Érdekes
7 éves kora óta mostohafiaként nevelte, majd szült neki két gyereket: durva sztori
Három éve derült ki a viszonyuk, most született meg második gyermekük.

A Mirror hozta nyilvánosságra annak a 38 éves nőnek a történetét, akit a mai napig rengetegen támadnak, ugyanis mostohafiával szűrte össze a levet. Marina és párja 2020-ban szakítottak, rövid idő múlva pedig az is kiderült, hogy azért, mert a nőnek viszonya volt a férfi fiával.
Marina 22 éves volt, amikor összejött későbbi férjével, Alekszejjel és megismerte annak akkor csupán 7 éves fiát. Ahogy teltek az évek, egy családként éltek együtt, Marina viszont úgy tűnik, nem nevelőanyaként nézett a fiúra.
„Elcsábította a fiamat… előtte barátnője sem volt. Megbocsátottam volna neki a félrelépést, ha nem a fiamról lenne szó. A hálószobánkból a fiam ágyába szaladt, amikor én aludtam. Utána visszajött, és úgy feküdt velem az ágyban, mintha mi sem történt volna”
– panaszolta a Mirrornak a felszarvazott férj.
„Soha nem tudhatod, hogyan alakul az élet. Melyik pillanatban találkozol azzal a személlyel, aki mosolyt csal az arcodra. Tudom, hogy néhányan támogatnak. Mások el fognak ítélni. De együtt vagyunk és boldogok, ezt kívánom nektek is”
– közölte Marina, aki azóta kétszeres anyuka lett.
View this post on Instagram
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















