Innen tudod, hogy kicsit antiszoc vagy…

Gyakran érzed úgy, hogy nem tudsz kapcsolódni az emberekhez.

„Nincsenek barátaim. Úgy értem, vannak barátaim, de nem a megszokott módon. Tudom például, hogy az emberek gyakran felhívják a barátaikat. Az én két legjobb barátom nem Madisonban él, és általában három havonta egyszer tárcsázom a számukat. A legjobb esetben. A második legjobb barátom nem is tudja, hogy ő a második legjobb barátom. Valószínűleg teljesen kibukna, ha rájönne. Azt hiszem, én úgy a huszadik legjobb barátja lehetek…” – a fenti sorok Penelope Trunk származnak, aki a nem kóros antiszociális attitűdöket előszeretettel veszi górcső alá.

 Nem könnyű kapcsolatot tartanod a barátaiddal.

Nem veszed észre, hogy ezer éve nem találkoztál egy számodra fontos emberrel, mivel a legutóbbi találkozásunk élménye még frissen él benned (teljesen egyedi időérzékelés jellemez, ami ez esetben nem a „notórius késő” eufemizmusa). Közben a közösségi portáloknak köszönhetően tudod, mi van velük, ezért úgy tűnik, mintha rendszeresen kontaktolnátok. Mikor aztán ráébredsz, hogy nagyon hiányoznak egyes emberek – a fizikai közelségük, a nevetésük, a közös programok – már annyi idő eltelt a legutóbbi találkozás óta, hogy túl sok mindent kellene velük megosztani… olyan dolgokat is, amikről épp nincs kedved beszélni. Ilyenkor egyszerűen nem tudod, hogyan vedd fel a fonalat újra, míg ők közben nyilván azt hiszik, hogy már nem is törődsz velük.

3. Szinte soha nem kezdeményezel.

Ha valaha is rajtad múlt volna, hogy az első lépést egy másik ember felé megtedd, valószínűleg soha egyetlen barátod, haverod, szerelmed nem lett volna (sőt, üzleti partnered sem). Mindig mindennel mások kerestek meg először, és te utána ugyan éltél a lehetőséggel, de magadtól valószínűleg soha nem nyitottad volna ki a kaput először. Te vagy az az ember, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy Facebook-chaten először köszönjön rá egy ismerősre, akivel azelőtt ebben a formában még soha nem csevegett. Á, az túl tolakodó volna, ugyan már…

4. Nem érted az emberi kapcsolatok (gyorsan változó) dinamikáját.

Igen, talán ez az, amiben a leginkább elütsz a környezetemtől. Ha valaki fontos volt számodra ezen a héten, a jövő héten is az lesz – kivéve persze, ha közben lemészárol egy komplett ifjúsági tábort. Ha azonban nem derült ki róla, hogy ő a Loch Ness-i szörny, akkor valószínűleg továbbra is örömmel látod a képét és kíváncsi leszel rá, mi van vele. A legtöbb ember körül állandóan változnak a népek – te ezt azonban mindig furcsállottad.

5. Néha fura, antiszociális megjegyzéseid vannak.

Nehéz megítélni, hogy az EQ-dnak vagy az IQ-dnak köszönhető-e az, hogy ma már csak extrém helyzetben bukik ki belőled egy-egy kicsit sem vicces, cinikus és furcsa helyzetpoén. Például tréfálkozol az előre elrendezett házasságokkal, miközben tudod, hogy az indiai csoporttársadra pontosan ez vár… és abban a pillanatban nem tűnik fel, hogy épp a lelkébe tapostál. Aztán persze nem érted, miért néz rád úgy mindenki, mintha embert öltél volna, hiszen te senkit sem akartál megbántani.

6. Nem mindig veszed a többiek jelzéseit.

Ha nagy nehezen sikerült feloldódnod, órákig tudsz beszélni a számodra érdekes dolgokról, és gyakran fel sem tűnik, hogy a környezeted nem igazán vevő a témára. A társas IQ természetesen egy kis odafigyeléssel és gyakorlással fejleszthető: egy idő után egyszerűen megtanulsz kompenzálni, hogy könnyebben be tudj illeszkedni.

Nyitókép: https://pixabay.com/users/sjjp-1134750/